Frissen Fejérből

2022.05.12. 16:48

Világpremier lesz a dunaújvárosi moziban pénteken

Időutazás, kísérleti gyógyszer, érettségi, szerelem és akció minden mennyiségben, no és persze sok szép dunaújvárosi felvétel: ilyennek ígérkezik a Zanox – kockázatok és mellékhatások című film május 13-i világ­premierjén.

Molnár Emese / DUOL

Forrás: pixabay.com

Baranyi Benő egy fiatal rendező, akinek több, a szakma által is elismert kisfilmje után most készült el az első nagyjátékfilmje. Hivatalosan május 26-tól játsszák majd a mozikban, ám előtte néhány nagyvárosban közönségtalálkozóval egybekötve bemutatják az alkotást. Legelőször Dunaújvárosban nézhetjük meg május 13-án. Ez a dátum azért különleges, mert a film története is ezen a napon játszódik. 
 

– Miként vezette az élet a filmes szakma irányába? 
– Nagyon jó volt a fantáziám, a képi képzelőerőm már gyerekkoromban is. Különféle történeteket találtam ki, és arról álmodoztam, hogy egyszer majd filmként meg is rendezem azokat. Jász-Nagykun-Szolnok megyéből származom. Nyíregyházán jártam középiskolába, majd az egri Eszterházy Károly Főiskola (a mai Eszterházy Károly Katolikus Egyetem – a szerk.) mozgóképkészítő szakirányán végeztem. Az általános és középiskolai barátaimmal amatőr filmeket készítettük, amikre pozitív visszajelzéseket kaptunk. 2004-ben egy hazai diákfilmfesztiválon első helyezést is elértem. Ezek megerősítettek abban, hogy talán érdemes lenne a filmszakmában gondolkodni. Az érettségi után felköltöztem Budapestre, hogy elmehessek különféle filmforgatásokra segédkezni, ezáltal tapasztalatot és ismertséget szerezni. Elvégeztem a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendezői mesterszakját. Az egyik legfontosabb tanárom Bollók Csaba filmrendező volt, akinek a lelkiismeretes hozzáállásáért sokat köszönhetek. Reklámfilmeket és különböző tévés munkákat is rendeztem, és tulajdonképpen minden évben készítettem kisfilmet. 

A Gárdonyi-iskolában is forgatott a csapat, középen a rendező, Baranyi Benő Fotók: Rumann Gábor

– Aztán adódott a Nemzeti Film­intézet pályázati lehetősége… 
– A Nemzeti Filmintézet az elsőfilmesek számára hirdeti meg az Inkubátor Programot minden évben. Itt kiválasztották a filmtervemet, és támogatást biztosítottak a forgatókönyv elkészítésére. Aztán a szakmai zsűri döntése alapján 2020-ban a filmgyártásra is megkaptam a támogatást. 
 

– Miként született meg a Zanox, hogyan indult a filmkészítés folyamata? 
– Körülbelül 2,5 évvel ezelőtt kezdtem el megírni a forgatókönyvet. Öt hónap alatt, 2020 tavaszára készült el, onnantól pedig folyamatosan a gyártásán dolgoztunk a Salamandra Film és a Sparks együttműködése alatt. Gajdics Dáviddal, a film operatőrével bejártuk az egész országot, sőt, én még a határon túlra is látogatást tettem. Egyrészt kerestük az ideális helyszíneket, másrészt felkerestünk különféle drámatagozatokat, színészképzőket, hogy a középiskolások szerepére megtaláljuk a tehetséges fiatalokat. Nagyon sok tehetséggel találkoztunk, akik csak azért nem kerültek be végül a filmbe, mert más karaktert képzeltünk el, de remélem, ez nem keserítette el őket, biztos vagyok benne, hogy szép jövő áll előttük. 
 

A film főszereplője Misi, a karaktert Bálint Előd formálja meg

– Mi alapján választották a helyszíneket? 
– Szerettem volna alkotni egy olyan filmet, amiben a vidéki kisvárosi életet úgy ábrázolhatom, ahogy az az én emlékeimben él. Szempont volt számunkra az, hogy iparváros legyen, és hogy olyan adottságokkal rendelkezzen, ahol több helyszínen is tudunk forgatni. Azt tudtuk, hogy nem csak egy városban szeretnénk forgatni, hanem több településből akarjuk összegyúrni a filmbéli várost. Gajdics Dávid fontosnak tartotta, hogy dimbes-dombos területek is legyenek. Végül Komlót és Dunaújvárost választottuk. 
– Miért pont Dunaújváros? 
– Több helyszín is elnyerte itt a tetszésünket. Az egyik például a vasmű melletti kis erdő, ahol ember nagyságú fogaskerekek és alkatrészek vannak. Egyedülálló hely, szerintem ennek a turisztikai lehetőségeit is ki lehetne használni. Itt nincs közvilágítás, ezért vittünk oda fényeket, bevilágítottuk vele éjszaka az erdőt. Különlegesnek gondoltuk azt is, hogy a Gárdonyi-iskola ablakából rálátni a víztoronyra. Több ilyen apróság volt, főleg képi elemek, amik miatt Dunaújváros mellett döntöttünk. 
 

– Mennyi időt töltöttek nálunk? 
– Összesen hat napot forgattunk Dunaújvárosban. Nappali és éjszakai jeleneteket is felvettünk. A film főcíméhez utcai életképeket is rögzítettünk. Az itteni forgatásra statisztákat is kerestünk, így néhány helyi középiskolás is felbukkan majd a filmben. 
 

– Miként zajlott az utómunka? 
– Augusztus végére fejeztük be a forgatást, de közben már elkezdték előkészíteni a vágást; megfelelően rendezni a nyersanyagokat, szinkronizálni azokat. Szeptemberben álltunk neki a vágásnak, és márciusban értünk a végére. Összességében 2,5 év alatt született meg a film. Ez viszonylag gyorsnak számít, hiszen általában 3-4 év alatt készülnek a filmek. 
– Mindennel elkészültek, most már csak a bemutató van hátra. Elégedett az eddigiekkel, vagy van esetleg valamilyen hiányérzete? 
– Úgy érzem, hogy a rendelkezésünkre álló lehetőségeket maximálisan kihasználtuk. Nagy segítségünkre voltak a városlakók, akiknek nagyon köszönjük a segítőkészségüket. Mindent összevetve abszolút elégedett vagyok. Egy dologtól tartok csak, hogy az emberek kevésbé szeretnek magyar filmet nézni a mozikban. Remélem, hogy a film híre elterjed, és hogyha tetszik a nézőknek, akkor továbbajánlják majd ismerőseiknek is. 
 

– Mivel készülnek a május 13-i dunaújvárosi premierre? 
– A film jelentős részét itt forgattuk, ezért mindenképpen szerettünk volna egy nagyobb vetítést tartani. A helyi mozi segítőkészsége miatt úgy gondoltuk, hogy ideális helyszín lenne a legelső bemutatónak. A filmhez egy nagyon jó zenekar, a Ricsárdgír több zenét is szerzett, ezért a vetítést összekötjük egy ingyenes koncerttel. A 18.30-kor kezdődő bemutató után lesz a közönségtalálkozó, amelyen Gajdics Dávid operatőr, Bálint Előd, a film főszereplője, és jómagam biztosan ott leszünk. A koncert 21 órakor kezdődik majd. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában