Színek és portrék kavalkádja - Szabados Norbert képei egyediek és összetéveszthetetlenek

– Teljesen igaz történet. Én szobafestő-mázolónak jelentkeztem. Önmagában az még nem lenne vicces, hogy nem vettek fel. Egy olyan teszten buktam meg, amely azt volt hivatott eldönteni, hogy milyen színérzékelésem van – meséli mosolyogva Szabados Norbert festőművész. – Úgy gondolták, nekem nincs, és nem is vettek fel. Egyébként emiatt kezdtem el dolgozni Németországban. Egy családi barát munkát vállalt egy építkezésen, ahová embereket keresett a baráti körből. Volt egy kevéske tapasztalatom, így kezdtem.

A munkatársakról készítette az első portréit. Az ötletet egy utcai karikatúrarajzoló adta. Látványosnak találta a művész előtt kígyózó sort, bár elég drágán dolgozott. Mivel mindig az átlagosnál jobb rajzkészséggel rendelkezett, gondolta, ezt ő is meg tudja csinálni.

– Szüleim azt állítják, már az óvodában is feltűnt, milyen ügyesen rajzolok. Volt egy képességem, amelyről tudtam, az átlagnál egy kicsivel nekem jobban megy. Ez a rajzolás, későbbiekben a festés. Felismertem, hogy ehhez több kötődésem és tehetségem van, mint általában az embereknek.

Közel 30 éves történet az övé. Az első 20 év győzedelmes küzdelem volt számára – ahogy fogalmazott. Szó szerint volt éhező hajléktalan is. Az utóbbi tíz év munkájának az eredménye, hogy ma ebből élhet.

– Szüleim még úgy fogalmaztak: „kár a festékért, ebből nem lehet megélni”. Nem rossz­indulatból mondták, csak ők még régi vágású emberek, akik nem nagyon mertek álmodni. Ha láttak is ilyen álmodozást, akkor inkább gátolni próbálták, mivel még nem láttak a valóságban megvalósult álmokat. A barátok sem álltak mellettem.

Autodidakta módon sajátította el a festészet technikáját. Nyáron külföldön próbált szerencsét mint utcai portrékészítő. Egészen Portugáliáig vándorolt. Ez is egyfajta gyakorlás volt számára. Egy alkalommal egy idős ember ült le mellé rajzolni. Több évtizede volt a pályán. Egészen különleges technikával dolgozott. Pillanatok alatt készítette el képeit, magas művészi színvonalon. Méregdrágán dolgozott, mégis tömött sor állt előtte mindennap.

– Senki nem ült le hozzám. Másnap lejjebb vittem az áraimat. Azt hittem, ezzel visszavágok egy kicsit. Ma már tudom, én sem értékeltem igazán a saját munkám. Mindenesetre nagyon megalázó volt, hogy nála hosszú sorok kígyóztak, nálam senki nem ült le. Konkrétan sírtam, ezen múlott a vacsorám.

A megpróbáltatások belemartak a lelkébe. Másnap mégis újult erővel vágott neki. Ez az idős bácsi nem tanított semmit, mégis rengeteg fortélyt ellesett tőle. A következő szezonig volt ideje gyakorolni. Egyre jobb lett.

– Onnantól kezdve kezdték el venni a képeimet, amikor színesen kezdtem el festeni. Ahogy ezt a technikát kezdtem használni, egyre népszerűbbek lettek a képek. Termékeny is vagyok és gyors. Előfordul, hogy egy nap hét-nyolc is elkészül.

Borzasztó nagy szabadsággal fest. Művészetét maga is szabad realizmusnak nevezi. Nem használja az eredeti színeket, megváltoztatja őket, mégis megmarad benne – a portré esetében – a karakter, ott van felismerhetően az ember. A vonalakra is a hanyag, szabad ecsetkezelés a jellemző.

Fővárosi galériája nagyon népszerű, szinte rajonganak képeiért. Népszerűségét és tehetségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy megrendelői között tudhatja Miklósa Erikát, Keresztes Ildikót, Vágó Istvánt, de anno lefestette Paudits Bélát is.

Nemrég a Polgárdiban készülő játszótér játékainak dekorálására kapott felkérést a helyi önkormányzattól. Még sosem készített ilyet, de nagyon élvezi ezt a fajta munkát. Szereti a gyerekeket, és örömmel festi meg a játékokon kedvenc mesefiguráikat.