Ragyogó szólistateljesítmény a fiatal művésztől, Tallós Álmostól

A Filharmónia-bérlet utolsó előtti hangversenyén francia zeneszerzők művei csendültek fel a Szent István Filharmonikusok előadásában. Három Debussy- (Kis szvit, Két tánc, Printemps) és két Ravel-kompozíciót (La Valse, Bolero) hallhattunk a Vörösmarty Színházban, fiatal művészek közreműködésével: Debussy Két táncának igényes hárfaszólóját Tallós Álmos játszotta, az est dirigense Dénes-Worowski Marcell volt. Az I. István Gimnázium 1954-ben alapított szimfonikus zenekara 2006-ban vált hivatásos együttessé Zuglói Filharmónia néven, s 2020 decemberétől viseli a Szent István Filharmonikusok nevet. Története egyben egy muzsikus dinasztia története is: a zenekart Záborszky József alapította, akinek örökébe fia, a művészeti vezetés összetett feladatát jelenleg is ellátó Záborszky Kálmán lépett. 

(A kiváló csellóművész-karmester Kálmán 1986 és 1992 között az Alba Regia Szimfonikus Zenekar dirigenseként városunkban is eredményesen tevékenykedett.) Az együttes továbbra is egy iskolára, a magyar zeneoktatás egyik fontos intézményére támaszkodik: utánpótlásának máig talán legfontosabb bázisa a zuglói Szent István Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola. Megbizonyosodhattunk róla, hogy az ifjú tehetségek példaértékű támogatása bőven kamatozik: az est szólistája és karmestere néhány éve még a Szakgimnázium növendéke volt. 

Debussy a programot megnyitó, eredetileg zongora négykezesre szánt, négytételes Kis szvitje jó felütésnek bizonyult: hangulatos előadását kellemes hangzás és világos kontúrok jellemezték. A koncert első hangos ovációját mindazonáltal a Két tánc aratta, elsősorban a ragyogó szólistateljesítmény okán. A mindössze 19 esztendős, számos rangos versenyeredménnyel büszkélkedő, jelenleg Hamburgban egyetemi tanulmányokat folytató Tallós Álmos a hárfa avatott művészének bizonyult: a hangszer megszólaltatásának ezernyi, talán nem is sejtett lehetőségét bemutató, finom és erőteljes játéka kivételes élményt nyújtott a hallgatóságnak. Szerencsére a pompás instrumentális adottságokhoz intelligencia és jó elképzelésekkel bíró zenei tehetség társul: a máris sokat nyújtó fiatalember pályafutásához joggal fűzhetünk nagy reményeket. 

A hatalmas vastapsot egy különleges ráadással, Liszt Il Sospiro (A sóhaj) című koncertetűdjével köszönte meg, amely a jól sikerült hárfaátiratban egészen új arcait mutatta meg. Az első félidőt – mintegy a második Debussy-tánc keringő karakterét tovább éltetve – Ravel hatalmas zenekart alkalmazó La Valse című darabja zárta korrekt, de a műben rejlő dramaturgiai lehetőségeket teljesen ki nem aknázó tolmácsolásban. E tekintetben sokkal jobban sikerült a második félidő, amelyet Debussy igen ritkán hallható kéttételes Printemps (Tavasz) című szimfonikus költeménye indított. Örömmel hallgattuk a legmagasabb szintű zenekari összjátékot igénylő bonyolult partitúra lendületes, színekben gazdag előadását. 

A megunhatatlan Bolero végül valóban feltette a koronát az estre: a tanulmányait Bécsben befejező Dénes- Worowski Marcell nagy gonddal építette fel a zenekar fúvós művészeinek valóságos jutalomjátékot kínáló darab interpretációját. A magas színvonalú egyéni teljesítmények sora ezúttal egy minden vonatkozásában meggyőző és hatásos Bolero-produkcióvá ötvöződött, amelyet hangos ovációval és vastapssal fogadott a bérleti hangverseny népes közönsége.