Frissen Fejérből

2022.05.26. 09:00

Orbán-napi ünnepség Zámolyon

Az oroszlányi Kutschi András plébános vezette azt az Orbán-napi szertartást, amelyet 2017 óta tartanak Zámoly és Csákberény között, az Urak szőlejében.

Borsányi Bea

Megáldották, majd borral is lelocsolták az Orbán-szobrot

Forrás: Borsányi Bea / Fejér Megyei Hírlap

A magyarországi hagyományokban is jelentős esemény az Orbán-nap. Ha a fagyot megússza a szőlő, a gazdák hálát adnak Szent Orbánnak. 
Ezt tették tegnap délután gánti és zámolyi szőlősgazdák is, akik a rövid szertartást követően borral locsolták le a 2017-ben állított, fából faragott Orbán-szobrot az Urak szőlejének egyik pincéjénél, ahol mintegy kéttucatnyian gyűltek össze az esemény alkalmából. A szertartást öt éve minden évben megtartják, és minden évben máshonnan hívnak papot erre. Járt már a hegyen többek között Mórocz Tamás bodajki helyettes esperes, címzetes apát is. 
A szertartást követően a szőlőhegyi társaság kötetlen beszélgetéssel és borozgatással múlatta az időt, az asszonyok idén is készítettek egy kis harapnivalót, és persze sós sütemények is kerültek a bor mellé. 
A régi időjárási megfigyelések szerint, ha Orbán-napon esik, rossz lesz a termés, az ősz is esős lesz. Hogy vajon idén milyen őszünk lesz, nem egyértelmű, mert a szerdai egész napos szép idő után este eső áztatta a zámolyi szőlőhegyet.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában