A járvány idején kipattant kicsi ötlet

2022.05.05. 16:00

Mézeskalácsos kézművesek alkottak a Szakkörben Csabdiban

A nevezetes középkori romtemplomot is elkészítették mézeskalács-kövekből a szakkörösök. A huszár, tükrös-piros szív klasszikusai mellé bekerült a sütőasszonyok helyi specialitásaként.

Zsohár Melinda

Szalainé Tihanyi Piroska és Huszárovics Antal polgármester a romtemplom-kaláccsal

Forrás: Bakó Tiborné

Maga Huszárovics Antal polgármester is elismeri, az elején némi kétkedés lappangott benne az ügy sikeréről… Szakkör? Mézeskalácssütő kézművesség? Online módon? A minap azonban megtartották a Szakkörnek - így, nagybetűvel – a záró kiállítását és ünneplését is, s mindenki sajnálta, hogy vége van. A polgármester minden szakköri eseményen részt vett, mivel ő nyitotta és zárta a hivatalt és a konyhát, ám a végére csöppet sem bánta. 

Kezdjük az elején! A covid kellős közepén érkezett a felajánlás a Nemzeti Művelődési Intézettől (NMI) egy pályázatról, hogy adott témakörben indítsanak, szervezzenek kézműves szakkört, s az intézet egyrészt támogatja azt, másfelől küldi az internetes tudnivalókat hozzá. A csabdiak a mézeskalács készítést választották, s mint Huszárovics polgármester megtudta, országosan 108 települési önkormányzatnak ajánlották fel e lehetőséget, s 36-an elfogadták azt, köztük Csabdi. Hozzátartozik, hogy a szépen felújított, hangulatos kis csabdi községi könyvtár a polgármesteri hivatal épületében található, a Székesfehérvári Központi Vörösmarty Mihály Könyvtár fiókintézménye. Zsufos Andrea csabdi könyvtárvezetőt az NMI támogatása nyomán nevezte ki az önkormányzat tíz hónapra, de emígyen nem járt le a mandátuma. Az immáron Szakkörként aposztrofált mézeskalácsos lányok-asszonyok magukra öltötték az egyenkötényt, Zsufos Andrea szervezte-koordinálta a találkozókat huszonnégy szerdán át, egyre jobb hangulatban.

Forrás: Bakó Tiborné

Szakavatott háziasszonyok ültek előbb a képernyő elé, hogy a még szakavatottabb mézeskalács-készítő videófilmjét megszemléljék, majd átvándorolván a korszerű óvodakonyhába, a gyakorlatban is abszolválták a látottakat! Közbeestek ünnepek: advent, karácsony, húsvét, elővették a tradicionális mézeskalácsos aktuális formákat, s persze működött az egyéni fantázia és alkotókedv! A klasszikus tükrös szívek, lovashuszárok mellett újabb stílusú figurák, formák születtek az alkotó kezek nyomán, Huszárovics Antal immár nemcsak kötelességből jelent meg, a hangulat őt is magával ragadta. „Rákattantunk” – mondja többes számban. A nyersanyagot, a hozzávalókat is megküldte az NMI, hivatalosan és kézműveskedni is beszállt Bokrosné Tóbiás Erzsébet alpolgármester asszony. Szakkör, ezt nyomtatták rá a Csabdira küldött kötényük elejére az NMI-sek, mert máshol nyilván mást csináltak az ottaniak. Vidáné Anikó, Szegedi Irénke, Csercsákné Panni, Radovics Ilonka, Baloghné Zsolnai Klári, Vida Krisztina, Stockbauer Jánosné Marika – tart gyors névsorolvasást a polgármester a két említett hölgy mellett. 

Forrás: Bakó Tiborné

És a zárókiállításon leleplezték a romtemplom mézeskalács-szobrát! Alig akartak elválni egymástól a Szakkör hölgyei, s a folytatáson törik a fejüket. Gondolkodnak, mondja Huszárovics Antal, annál is inkább, mert mások is szeretnének csatlakozni. Úgy tűnik, a pandémia is elmúlt, hála Istennek ez nem akadály. A Szakkört ugyan éppen ezen ínséges idő hozta létre…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában