Másként is nézhetjük a világot

2022.05.02. 11:00

Játékos és lélekemelő képek Horváth Hellától

Madármentés és lélekmentés összefüggéséről, a kitartásról, a lelkierőről is szó volt Horváth Hella kiállításának megnyitóján.

Bokros Judit

A festmények nyugalmat árasztanak, sok közöttük az állatokat, természetet ábrázoló

Forrás: Bokros Judit

Új tárlatnak ad helyet a Fő utcai Európa Klub: a fehérvári, közel három éve lebénult volt könyvtáros, a madarak megszállottjaként és origamiművészként is ismert Horváth Hella mutatja be az utóbbi időben készült festményeit. Az alkotónak korábban volt már néhány tárlata, ám azokon elsősorban művészi origami, valamint paverpol munkáit állította ki. Ezúttal viszont festményeket láthatunk tőle, ami újdonság, hiszen Hella korábban akrillal, olajjal nem festett. Betegsége (Guillain–Barré-szindróma – GBS) óta azonban más utakat kellett keresnie az alkotáshoz, hiszen jó ideig mozgatni sem tudta a kezét, utána pedig az origamihoz szükséges finom mozdulatokat nehéz volt elvégeznie.

Mára, szinte csodával határos módon újra alkot, méghozzá új műfajban is: vászonra készült festményeket különböző témákban. A legjellemzőbb a természet és az állatok ábrázolása, hiszen Hella odavan a madarakért, de más állatokat is kedvel, illetve csodás, egzotikus tájak is megjelennek képein. Mivel számára a művészet, a festés terápia, ezért spirituá­lis jellegű munkákat szintén láthatunk tőle – ezek leginkább azt az utat, azt a szemléletet érzékeltetik, ahogyan az alkotó az utóbbi időben a gyógyulási folyamathoz áll.

Horváth Hellát jó barátja, Berkényi Tamás, a sukorói Vadmadárkórház vezetője is köszöntötte 
Forrás: Bokros Judit

Ezt hosszabb-rövidebb szö­vegekben is összefoglalta, melyek a festmények alatt, mellett olvashatók. A szép, másoknak is erőt adó, felemelő gondolatokból kiderül, mennyire nehéz volt hinnie abban, hogy – orvosilag reménytelen esetnek nyilvánítva – újra mozoghat, lábra állhat, majd hogyan jött vissza és erősödött meg egyre inkább a hite önmagában és a gyógyulási folyamatban. Elkezdett másként gondolni a történtekre, és mivel egész élete, szemlélete megváltozott, ezért adta a kiállításnak is ezt a címet: Nézd másként a világot! Erre a nagy útra, Hella „lelki El Caminójára” utalt a megnyitón a Vadmadárkórház alapítója, vezetője, Berkényi Tamás, akivel Hella régóta jó barátságban van, hiszen önkéntesként lehetőséget biztosított számára a madármentési munkában való részvételre.

Ez idő alatt tapasztalhatta meg, a madármentés lényegében lélekmentés is, mert azzal, hogy az ember megment egy ilyen kis életet, a saját lelkét is megmenti. Akinek pedig lelke van, annak lelkierő is jut, gyógyulni például – utalt rá Berkényi Tamás, aki amolyan félig-meddig vicces, stand up­szerű, személyes szöveget adott elő. Hella – aki egy rollátor segítségével és a rehabilitáció­nak, segítőinek köszönhetően ismét képes állni, járni, sőt autót is vezet – jót derült az elhangzottakon, majd hozzátette: számára most a festésnél nem a profizmusról van szó, hiszen a képek nem tökéletesek. Az alkotás mára inkább a játékosságot jelenti számára, és másokat is arra biztatott: mindenki találja meg azt a tevékenységet, önkifejezési formát, amellyel másként tudja látni a világot. A hangulatos megnyitón a Vadmadárkórház egyik önkéntesének, Bakay Richárdnak köszönhetően zene is volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában