Frissen Fejérből

2022.05.03. 12:00

Egy éven belül két stáb is forgatott a Szár-hegyen

Februárban francia filmesek a Seuso-kincsről szóló dokumentumfilmjük felvételeit vették fel, tavaly áprilisban és májusban az amerikai Borderlands című sci-fi-akció-vígjáték jeleneteihez rendezkedtek be a hegytetőn és a kőbányában.

Tóth Sándor

A képen a szár-hegyi borospince – titkokat rejt

Forrás: Tóth Sándor

Párizsból kaptuk a jó hírt a napokban a Vivien Floris és George Ozer rendező, operatőr és forgatókönyvíró párostól, hogy a L’Odyssée d’un trésor (Egy kincs Odüsszeiája) című sorozatukban a Seuso-kincs című dokumentumfilmjük külföldi forgatását befejezték. A film jelenleg a stúdiómunkálatokkal formálódik, várhatóan a nyár elején lesz a bemutatója a Toute l’Histoire tévécsatornán. A hazai érdeklődés a film iránt nyilván azért is nagyobb lesz, mivel a késő római ezüstkincs régészeti, művészettörténeti és bűnügyi vonatkozásai, a Seuso-készlet ismert darabjainak az Egyesült Királyságból Magyarországra való visszakerülése foglalkoztatja a hazai médiát és nyilvánosságot. Vivien Floris és George Ozer bizonyára örömmel fogadná a lehetőséget, ha a film díszbemutatójára Magyarországon is sor kerülne. 

Hasonlóra van példa: Dézsy Zoltán Balázs Béla-díjas rendező Seuso II. című dokumentumfilmjét Párizsban is bemutatták. A Borderlands című videojátékból készült játékfilmsorozat posztapokaliptikus Pandora bolygójának helyszínét, a szár-hegyi kőbányát és környezetét tucatnyi ajánlatból választották ki az amerikai filmesek. A szakforrások a Borderlands 2022-es bemutatását jelzik. Bár a szigorú szabályok miatt erről pontos hír nem szivárgott ki, premierje várható a közeli hónapokban. Eddig sem a forgatás szár-hegyi helyszínéről – kivéve lapunkat –, sem a filmből nem tettek közzé egyetlen filmkockát sem. A szereplők közül a leghíresebb Cate Blanchett kétszeres Oscar- és háromszoros Golden Globe-díjas színésznő. Hasonlóan ismert és magyar származása miatt külön is megemlítendő a kétszeres Golden Globe-díjas Jamie Lee Curtis, a hollywoodi színészlegenda, Tony Curtis lánya

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában