2022.05.17. 07:00
A Kortárs Művészeti Fesztivál új programelemekkel csalogat szinte egész héten
Aki a Csónakázó-tó partján jár, az egy kis varázsligetben találhatja magát a 21. Kortárs Művészeti Fesztiválnak köszönhetően.
Forrás: Lőrincz Miklós
Szombaton a képek tanúsága szerint is nagyon jó hangulatú Bory-Jammel nyílt meg az idei fesztivál, amelynek egyik újdonsága, hogy az említett Bory-várbeli program ezúttal nem zárja, hanem megnyitotta az eseménysorozatot. Az ottani piknikezős összművészeti hangulat vasárnap a Csónakázó-tó partján folytatódott - és ez a heti programok fő helyszíne is. A szervező Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ főépületében két kiállítás nyílt aznap: a tóra néző kiállítótérben a dizájn, a divattervezés szerelmesei találnak érdekességet. Itt mutatja be izgalmas vonalvezetésű, hordhatóan kialakított ruháit Szerencsés Gabó divattervező, aki a Moholy Nagy Művészeti Egyetemen végzett, majd Barcelonában mélyítette el szakmai tudását. Színes, formás táskák, női ruhák, kabátok és tervek között kalandozhat a szem egészen június 18-ig - miközben azt is megtudhatjuk, hogy mi az a slow fashion.
A kisebb galériában pedig negyven kortárs alkotó műveit állították ki, és ezek a képek, plasztikák a fesztivál zárásáig, május 21-ig nem csupán megtekinthetők, de akár meg is vásárolhatók. A dizájn tárlat az egyik újabb elem a kortárs kínálatában, és szintén ilyen a stílus- és sminktanácsadás, amelyet szombatig naponta 17-20 óráig van lehetőség kipróbálni. Ugyancsak újszerű a Kortárs Liget kialakítása, ahol a Székesfehérvári Művészek Társasága közös kiállítása valósul meg. A pihenéssel vegyes nézelődésre ösztönző helyszínen van egy látványos pavilon (a tervezője Mosberger Róbert), amelyben a társaság tagjainak alkotásai láthatók Fény és árnyék címmel. Ez az alkalmi kiállítás kapcsolódik a Pelikán Galériában nyitva tartó, azonos című tárlathoz, ahol szintén a társaság tagjainak munkáit tekinthetjük meg. Közvetlenül a tóparton van a liget tervezője, Falvay Miklós által készített, nagy méretű, lemezekből álló emberi fej, amelyre sötétedés után filmet vetítenek, így a plasztikus forma akkor érvényesül igazán. A Tóparti Gimnázium művészetis tanulóinak és tanárainak köszönhetően gipsz öntvényekből álló, színes csendéletek is vannak a parton, ahol Burián Norbert installációja, egy felszálló hím szarvasbogár kapott még helyet, a vízben pedig Arany Gold Zoltán színes, ugró halat ábrázoló installációját helyezték el.
Látvány tehát bőven van, a kínálatot pedig kertmozi, koncertek is színesítik...
Frissen Fejérből
- Elektromos rollert lopott Fehérváron - keresik a rendőrök
- Időszakos lezárásra kell számítani a belvárosban és környékén
- Árokba borult autóhoz kértek segítséget Székesfehérváron
- "Józsi bácsira" is emlékeztek a dégi szüreti felvonuláson (galéria, videó)
- 11 ittas sofőrt kapcsoltak le a rendőrök, mielőtt bajt okoztak volna