Zene és költészet találkozott az Alba Regia Szimfonikus Zenekar koncertjén

A tavasz beköszöntével igencsak megnövekedett a zenei események száma Székesfehérváron: április első napjaitól nem múlt el nap hangverseny vagy tudományos előadás nélkül. Ezek sorába illeszkedett az Alba Regia Szimfonikus Zenekarnak a ciszter templomban megrendezett húsvéti koncertje, amely örömteli módon ismét telt házat vonzott. A programban a 18. század két jelentős mesterének darabjai csendültek fel. Az estet Joseph Haydn 1768-ban keletkezett „La passione – A passió” melléknevű 49. szimfóniájának második tétele indította, majd az 1785 körül, spanyolországi felkérésre komponált „A Megváltó hét szava a keresztfán” zárótétele csendült fel. A két Haydn-részletet Giovanni Battista Pergolesi „Stabat Mater”-e követte, Kiss Diána és Kálnay Zsófia énekművészek szólójával, az Ars Oratoria és a Primavera Kórus tagjaiból álló női kar közreműködésével. A hangversenyt az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője, Dobszay Péter dirigálta. 
A hangverseny – amely a Primavera Kórus alapító karnagya, Horányi Ottilia emlékére egyperces néma tiszteletadással vette kezdetét – a gyönyörű zeneműveken túl a magyar költészet remekeivel is találkozást kínált. Dobszay Péter szerkesztésében az egyes tételek között ugyanis Pilinszky János versei hangzottak el Kiss Diána értő tolmácsolásában, felidézve a Székesfehérvárhoz sok szállal kötődő, életének utolsó hónapjait városunkban töltött nagy költő alakját. A húsvét gondolatához kapcsolódó spirituális költemények elgondolkodtató diskurzusba léptek a felhangzott zenékkel, kölcsönösen elmélyítve és felerősítve egymás hatását. A programot nyitó szimfóniatétel előadásában maradéktalanul érvényesült a korszak más Haydn-műveire is olyannyira jellemző, hamisitatlan Sturm und Drang-hangvétel. 
A robbanó lendület ugyanakkor az első ütemekben még nem párosult a megfelelő koncentrációval: a kissé hektikusra sikeredett indulást követően a tétel második felére rázódott igazából össze a zenekar. Annál jobban sikerült a zenetörténet egyik legfélelmetesebb természetzenéje, a Krisztus halálát követő földrengés kaotikus látványát elénk állító „Il Terremoto” tolmácsolása, amelynek során Dobszay Péter szuggesztív irányításával valóban nagy energiákat tudott mozgósítani a Bujtor Balázs koncertmester által vezetett vonóskar. 
Mindazonáltal hatásos nyitány után csendülhetett fel a tragikusan rövid pályafutást magáénak mondható, mindössze 26 esztendőt élt Giovanni Battista Pergolesi örökszép egyházzenei alkotása – a fiatal mester a hagyomány szerint utolsó befejezett kompozíciója –, a tizenkét tételes Stabat Mater. A produkcióban kulcsszerepet játszottak a kiváló vendégszólisták: Kiss Diána és Kálnay Zsófia egyaránt ragyogó diszpozícióban, szép hangszínnel és nagyon kifejezően adta elő szólamát. Dobszay Péter – gyakorlott operadirigenshez méltóan – avatott kézzel fogta össze az énekeseket és a kísérő együttest. 
Az egyes részleteiben még az érett barokk fegyelmezett szerkesztésmódját, máshol már az olasz bel canto finom és érzelmes énekstílusát mutató Pergolesi-művet végig magas színvonalú interpretációban élvezhettük, amely érzésem szerint a lélegzetelállító 6. számú szopránáriában („Vidit suum dulcem natum”) érte el csúcspontját. 
Az elmélyülten figyelő hallgatóság vastapssal köszönte meg a művészeknek a szép húsvéti hangversenyt.