Ahol minden gyerek ismeri

2022.04.23. 08:30

Verseny és játék Németh László emlékére Mezőszilason

Németh László-napokat tartottak a mögöttünk hagyott csütörtökön és pénteken a mezőszilasi általános iskolában, amelynek névadója maga a Kossuth-díjas író, az Iszony, az Irgalom, az Égető Eszter című regények szerzője.

Majer Tamás

A 6. b-sek mindent beleadtak a fejtörőversenybe!

Forrás: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Csütörtökön mezei futóversenyt szerveztek, ahogy szoktak minden évben ilyenkor. Nemcsak helyi gyerekek, hanem a szomszédos települések futói is rajthoz álltak. A pálmák javát a szilasiak otthon tartották. Több korcsoportban indították el a futamokat, az óvodásoktól kezdve. A leküzdendő távokat is kor szerint mérték, egyenes arányban felfelé.

A pénteki napon az egész falura kiterjedő fejtörő akadályversenyt szerveztek a tanárok a diákoknak, de ezt elmosta az eső. No, nem egészen, hiszen a feladatlapokat így is kitöltötték az osztályközösségek. A reggel egyébként egy megemlékező műsorral indult, Németh Lászlóról szólt ez is. A két hatodik osztály adott elő műsort, majd megkoszorúzták az író mellszobrát az iskola emeletén.

– Németh László élete és munkássága, a falu nevezetességei, hírességei voltak a feladatok fókuszában – árulta el lapunknak Zrínyi Márta pedagógus, az egyik hatodik osztály osztályfőnöke.

Keresztrejtvényt és totót is összeállítottak a tanárok Németh László életéből, munkásságból. Egy mókás, szeleburdi közmondásokról szóló feladat is volt a többi között.

Amint azt Zrínyi Ilona elmondta, Németh László erősen kötődött Mezőszilashoz, a falu hangulata több prózáját is inspirálta. – Nem itt született, hanem Nagybányán, de Mezőszilast választotta szülőfalujának; ez a választott szülőfaluja. A nagyszülei éltek itt, illetve itt született az édesapja – mondta a pedagógus. – A mostani könyvtár épülete volt az ő házuk. Németh László minden szünidejét ott töltötte.

Az író halála előtt egy évvel járt utoljára a községben, amikor is megnyitotta a nagyszülői házban kialakított könyvtárat. Emlékét szívesen őrzik a helybeliek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában