Fejér Megyei Levéltár

2022.04.13. 07:30

Történelemmé vált - Településfotókból állítottak ki Fehérváron

A résztvevők közül sokaknak köszöntek vissza régi emlékek a Fejér Megyei Levéltárban kedden tartott Volt egyszer egy településfényképezés – Fejér megye 1984–1985 című kiállításának megnyitóján.

Borsányi Bea

A kor hangulatát idéző enteriőrök is segítik az időutazást

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Az ötvenes korosztálynak gyerekkori emlék, a hatvan-hetvenéveseknek a fiatalság, a mai fiataloknak pedig már történelem a 80-as évek. A tárlatra kiválogatott fotók egy 1984–85-ös országos településfényképezési akció keretében születtek, amelyet a Hazafias Népfront hirdetett meg „hazánk felszabadulásának 40. évfordulójára”. A felhívás a fővárosra és az 50 ezer lakost meghaladó településekre nem vonatkozott. Így készült el rengeteg fotó: külső és belső felvételek magánházakról, közintézményekről, iskolákról, boltokról, egyéb üzletekről és olyan épületekről, amelyek nem tartoztak a reprezentatív építmények sorába. A fekete-fehér fotókon pedig megelevenedik az akkori falvak hétköznapi arca.

 

A fotók mellett a korszakot idéző kisebb enteriőrök segítenek az időutazásban, a 80-as évek hangulatának megidézésében – lakkozott dohányzóasztal jellegzetes mintájú fotelekkel, cekkerben üres üvegek, zenesarok lemezjátszóval, műbőr fotel, felette a fodrászüzletek elmaradhatatlan kelléke, a hajszárító búra. Egy tableten pedig azt is felmérheti a látogató, mit tud az 1984–85-ös esztendő eseményeiről.

 

Jelen kiállítás egy országos kiállítássorozat megyei állomása. A fotók szeptember 17-ig tekinthetők meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában