Németh László-díjat kapott

2022.04.26. 17:30

Példás odaadással dolgozik Mezőszilason Zrínyi Márta

A Németh László Általános Iskola matematika–technika szakos pedagógusa, a Németh László Kulturális és Ifjúsági Egyesület alapító tagja, Zrínyi Márta kapta idén a Németh László-díjat Mezőszilason.

Majer Tamás

Zrínyi Márta tanárnő a helyi általános iskolában, Németh László óriási, falra festett portréja előtt

Forrás: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A település tudvalevőleg Németh László, a Kossuth-díjas magyar író választott szülőfaluja. Boldog nyarakat élt itt meg anno a művész. Emlékét minden erővel őrzi a község.

Zrínyi Márta, hasonlóan az 1901–1975 között élt íróhoz, gyermekkorában sok víg nyári szünetet élt meg itt egy másik faluból átrándulva. Nos, persze a díjat nem eme életrajzi párhuzam miatt, hanem pedagógusi és közösségszervezői munkájáért kapta. „Hallgassunk bele” méltatásába!

– Zrínyi Márta dégi származású, de ezer szállal Mezőszilashoz kötődő, jelenleg is aktív tanárnő. Az általános iskolát Dégen végezte el, majd a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnáziumban tanult tovább. 1987-ben pedig a Pécsi Tanárképző Főiskolán szerezte meg matematika és technika szakon a tanári diplomát, amelyet nappali tagozaton kezdett, majd miután férjhez ment, levelező tagozaton fejezett be – hangzott el a díjátadáson; Nagy Tibor, a Németh László Kulturális és Ifjúsági Egyesület tagja és Horváthné Gogán Jolán, az önkormányzat szociális bizottságának elnöke javasolta az elismerésre a tanárnőt, aki pályája kezdetén a Gyönki Általános Iskolában tanított napközis nevelőként, majd a Dégi Dr. Kovács Pál Általános Iskolában folytatta a tanítást. 1988. augusztus 16-án kezdett el a Mezőszilasi Németh László Általános Iskolában dolgozni. Ma is itt tanít.

– Szakmai munkáját mindig igényesen, a tanulókkal és a szülőkkel mindig jó kapcsolatot ápolva végzi – idézzük újra a laudációt –, szorgalmas, tevékeny tagja az iskola tanári közösségének. Szakmai fejlődésére mindig nagy hangsúlyt fektet, folyamatosan képzi magát különféle tanfolyamokon, továbbképzéseken. Az intézmény országos kompetenciafelmérésének egyik felelőse.

A tanárnő lapunknak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy nagyon jól érzi magát a munkahelyén, s ebből fakad, hogy nagyon szereti a falut, Mezőszilast is. S bizony nem csak a nyári szünetekben! Elmondta azt is, hogy az egyesület révén – ahonnan a díjra felterjesztették – nagyon sok élményt szerezhetett. A kirándulások, táborok egyfelől munkavégzést jelentenek, hiszen ezek során, gyakran éppen az iskolai szün­idők alkalmával is, tanárként kell helytállnia, de nagyszerűek számára ezek magánemberként is. – Mindamellett, hogy ez munka, nekem is jó, mert olyan helyekre juthattam el, ahova talán másképp soha – mondta.

Még 2000-ben az iskola nyolcadikosaival elutazhatott Párizsba! – A mai napig őrzöm az Eiffel-toronyba szóló belépőmet – idézte föl. – Szinte minden nyáron ellátogatunk Tamásiba, a fürdőbe, mert a gyerekek azt imádják. Tavaly utaztunk a gemenci kisvasúttal. Voltunk Szentendrén, Bakonybélben, sokféle járunk – tette még hozzá.

Nemcsak a diákok között aktív: – Falunk közösségi életében produktív, felelős, munkáskezű résztvevő. A Németh László Baráti Kör egyik megalapítója. A baráti kör rendezvényeinek szorgos szervezője és segítője – idézünk újfent a méltatásából. – Munkája kiterjed a kulturális kirándulások megszervezésében való közreműködésre, a Németh László életével foglalkozó könyvbemutatók előkészítésére, lebonyolítására. A Németh László Kulturális és Ifjúsági Egyesület választott titkáraként az adminisztratív feladatok mellett szervezési, vezetői feladatokat is ellát. Hosszú évek óta vállal munkát az egyesület különféle rendezvényein, programjain. Mind a népművészeti találkozókon, mind a tavaszi-nyári fesztiválokon, mind az egyesület hagyományőrző rendezvényein szervezői, vezetői szerepet vállal mindmáig. Munkája nélkülözhetetlen az egyesület számára a szüreti felvonulásokban, a nyugdíjas-­találkozókban, a falunk lakóinak szóló kulturális rendezvényeken. Felelős tanítóként felügyelt több külföldi utat is az egyesület tagjaként, ahol falunkat képviselték népművészeti fellépéseken – hangzott el.

– A falu életében és az iskolában vállalt produktív, sokrétű munkáját mindig igényesen, fedhetetlenül és nagy oda­adással végzi – kapott további dicsérő, elismerő szavakat a Németh László-díj mellé Zrínyi Márta mezőszilasi pedagógus.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában