Falujában Scheck Kálmánért szól majd a lélekharang

Hasonló történt Scheck Kálmánnal is.

A választások végeredménye előtti utolsó órákban bizonyára sokan tettek olyan kijelentést, hogy ha az ellenzék vagy épp a kormánypártok győznek, ők bizony elhagyják az országot! Manapság könnyen mondunk ilyeneket, nem gondolva arra, milyen érzés lehetett elhagyni szeretett hazáját annak, akit erre a történelem – egy mocskos diktatúra – kényszerített.

Csak alig egy héttel múlt, hogy 93 éve Scheck Kálmán 1929. április 5-én megszületett egy sváb család harmadik gyermekeként a Veszprém megyei Bakonykoppányban. Két bátyját 1944 októberében besorozták a német hadseregbe, fogságba estek, de Pozsonyból sikerült megszökniük. Az orosz katonák dolgoztatni akarták őket a városban, de a helyiek leitatták az őrt, és a két fivért csónakkal átvitték a Dunán. Közben a család Sziléziáig menekült a Vörös Hadsereg elől, 1945 júniusában azonban már mindenki hazaért Bakonykoppányba. A család újra együtt volt. Scheck Kálmán abban az időben építkezéseken segített kőműves édesapja mellett, majd az erdei fűrésztelepen dolgozott.

A németeket 1948 februárjának hajnalán kezdték el kitelepíteni. Az ifjú Kálmán szüleivel, egyik bátyjával és öccsével a pápai vasútállomásról indult el Németországba. Legidősebb testvére – aki az út túloldalán lakott – nem szerepelt a névsorban, ezért maradhatott a faluban. Szétszakadt a Scheck család.

Keletnémet területre kerültek, Drezda, majd Meissen volt az ideiglenes otthonuk, egy-egy kaszárnyában húzhatták meg magukat. Kálmán bácsi munkát keresett. „Jöjjön Bergwerkbe!”, mondták nekik, s azt gondolták, hogy a hegyekben kell majd dolgozniuk, például egy otthon már jól ismert fafeldolgozóban. Ám egy uránbánya várta őket. Kálmán bácsi úgy döntött, hogy az angol ellenőrzésű területen keresztül Magdeburgig megy, ahol egy gazdaságban segített. Szülei és testvérei a Stuttgarthoz közeli Göppingenben találtak jó munkalehetőséget: értesítették Kálmánt, aki azonnal a családjához indult, pedig jó helye volt a magdeburgi gazdánál, hiszen nagy szükség volt a fiatal, erős munkaerőre a háború utáni Németországban. 
Megbecsült tagja lett a tűzoltóságnak, ott dolgozott 1957-től egészen a nyugdíjazásáig. Kálmán bácsi 1958-ban nősült meg, és a mai napig boldog házasságban él feleségével, Annalise-zel. Ugyanabban az évben házat építettek Adelbergben, ahol most is élnek. Lánya és unokái megtanultak magyarul, noha mindannyian Németországban születtek.

Először 1963-ban jöhetett haza Magyarországra, 24 órára. Sopronban találkozhatott az itthon maradt testvérrel. Aztán azóta minden évben meglátogatta a régi falut, Bakonykoppányt, és bejárta az ország sok táját a Balatontól a Hortobágyig. A rendszerváltáskor, 1991-ben újra magyar állampolgár lehetett, amire nagyon büszke! Később visszavásárolta a szülői házat is Bakonykoppányban. Valamit mindig szeretett volna adományozni a szülőfalujának, és végül a régóta hiányzó lélekharang elkészítését támogatta. Scheck Kálmán 75 éve él távol attól az országtól, amelynek kommunista hatalma eltaszította, mégis magyarnak érzi magát! Szeretett falujában szeretne örök nyugalomra térni, ha annak eljön az ideje.