Játékos kultúra

2022.03.29. 20:00

Rendhagyó Hamlet-előadáson vehettek részt a Lánczos gimi diákjai

A világirodalom egyik legismertebb drámáját, Shakespeare "Hamlet"-jét láthatták és dolgozhatták fel diákok a k2 Színház társulatának segítségével.

Bokros Judit

A színészek - Formán Bálint, Piti Emőke és Borsányi Dániel - nagyon jól játszottak, majd ők vezették le a foglalkozást is

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A székesfehérvári Köfém Művelődési Házban került sor az egyik délelőtt arra a rendhagyó előadásra, amelyet utólag beszélgetés, játék is kísért a klasszikus mű kapcsán. A középiskolásoknak szánt, színjátszást és drámapedagógiát ötvöző produkcióra ezúttal a Lánczos Kornél Gimnáziumból érkezett több mint harminc, 9-12. évfolyamos érdeklődő diák - tudtuk meg.

 

A csapat a kísérő tanárokkal együtt egy teremben, körben elhelyezett székeken foglalhatott helyet, így tulajdonképpen körbevéve a színészeket: Piti Emőkét, Borsányi Dánielt és Formán Bálintot. Ők hárman adták elő a következő körülbelül nyolcvan percben a Hamlet rövidített, versekkel kiegészített, Nádasdy Ádám által fordított változatát bábok segítségével. A darab amellett, hogy a rendhagyó megvalósításnak és a csipetnyi interaktivitásnak köszönhetően remek szórakozást nyújtott, nagyon is átérezhetővé tette az örök érvényű erkölcsi, lelkiismereti kérdéseket és Hamlet vívódását.

 

A záró foglalkozás egy játék volt: a fiatalok kérdéseket, állításokat - például: "Őrült-e Hamlet?", "Valóban bosszút kellett állnia?" - hallottak, ezekre vártak tőlük egyetértő vagy ellenző reakciókat 1-10-ig tartó skálán. A bevonás sikeres volt: a diákok szívesen játszottak, és többen kifejtették a véleményüket.

 

A rendezőtől, illetve művészeti vezetőtől, Benkó Bencétől megtudtuk, hogy egy éve játsszák a darabot, elsősorban iskolai osztályoknak, tanterem színházi jelleggel, de a helyszín lényegében mindegy. A "koreográfia" lehetőség szerint mindig ugyanaz: a konkrét előadást egy fél órás foglalkozás követi a látottak, hallottak feldolgozása érdekében. Ezt a csapatuk mellett dolgozó drámapedagógus állította össze. Az iskolákban azonban - idő hiányában - nem mindig lehet elérni, hogy a darab és a foglalkozás is lemenjen, ám ezúttal volt erre lehetőség. A reakciók mindig nagyon érdekesek és különbözőek. Volt olyan alkalom, amikor a darabot szinte végigbeszélgették a diákok, ezért úgy tűnt, mintha nem figyelnének, utólag azonban kiderült: mindent értettek, voltak kérdéseik, válaszaik. Az előadás direkt olyan, hogy nem kell feltétlenül ismerni hozzá az eredeti drámát, mert anélkül is követhető, hiszen a fiatalsághoz, a szerelemhez kötődő helyzeteket, kérdéseket is megjelenít. Bencéék igyekeznek a kötelező olvasmányokból válogatni. A "Hamlet"-tel az elképzelés az volt, hogy próbálják megértetni a diákokkal ezt a fajta szöveget. Általában sikert érnek el: előfordult olyan is, hogy valaki itt kezdett el igazán érdeklődni az eredeti mű iránt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában