A csodálatos magyar történelmet reprezentálja a fehérvári kiállítás

– A szigorú műtárgyvédelmi előírások miatt a termekben 20 fok körüli hőmérséklet és nagyjából 45-50 százalékos páratartalom van, az egyes helyiségekben vagy vitrinekben tapasztalható félhomály a különlegesen érzékeny tárgyak esetén előírt maximum 50 lux fényerőnek köszönhető – a fogadótérben lévő pultnál kitett felirat tájékoztatott így. 

A pultnál megtudtuk azt is, még nem kérhető szóbeli tárlatvezetés, ez áprilistól lesz elérhető. A termekben kiállított felbecsülhetetlen értékű műtárgyak mellett található leírások nem mindegyike volt könnyen olvasható. Sok volt az apró betűvel szedett tartalom, s egyes feliratok túl magasan, más szövegek nagyon alacsonyan voltak. Néhány vitrinben, bár az üvegfalon ott volt a bemutatott tárgyak listája, a tárgyak nem voltak beszámozva. 

A hiányos, nehézkesen olvasható kiírások problémájával kapcsolatban Székesfehérvár városi honlapján már március 20-án – két nappal a megnyitó után – rögzítették, a látogatók visszajelzéseire reagálva a kiállítás szervezői dolgoznak a feliratok kedvezőbb elhelyezésén, a betűméretek növelésén. Ugyanott írták meg azt is, azok számára, akik még a kis betűméretek idején keresték fel a kiállítást, lehetővé teszik, hogy megőrzött jegyükkel még egyszer megnézzék a kiállítást. Nos, tegnap, március 25-én tette közzé a múzeum: zajlik a tárlat feliratainak cseréje! Ezt képekkel is alátámasztották. 

Érdemes is megnézni a kiállítást, akár először, akár újra, hiszen máshol – legalábbis így egyben – nem látható csodákat rejt! Kevés a ma divatos interaktív kiállítási elem, ezzel együtt vannak érintőképernyők, videók, makettek. Ebben a kiállításban nem az ilyen megoldások szerepeltetése a hangsúlyos és lélegzetelállító, hanem a csodálatos magyar – s benne természetesen a székesfehérvári – történelmet reprezentáló tárgyak közvetlen közelségének jelenvalósága. Megszemlélhetők múltunk lenyűgöző rekvizitumai! 

Lapunk számára a Szent István Király Múzeum hozzáférhetővé tette a kiállítás leírását, a múzeumi vezetőt. Ennek három szemelvényéből idézünk. 
„Attila kardja – a bécsi szablya: A szablya valószínűleg a magyar fejedelmi, majd királyi kincstár része lehetett, ahonnan minden bizonnyal 1063-ban kerül Bajorországba I. Anasztázia, I. András király özvegye révén. A szablyáról ekkor, 1071-ben írja le Lambert hersfeldi szerzetes, hogy ez magának Attila hun királynak a kardja, amit a magyarok évszázadokon át megőriztek. A szablyát hatalmas becsben tartották, sőt az 1200-as évektől bekerült a német koronázási jelvényeik közé is. Egészen 1794-ig Aachenben őrizték, majd ezután került Bécsbe.” 

„A prágai Szent István-­kard: A fegyver István jegyesének, Gizellának a hozományaként kerülhetett Ma­gyarországra. A 14. századi krónikakompozí­cióban a német lovagok ezzel a karddal övezték fel a 997-ben Koppány legyőzésére induló Istvánt, s a hagyomány szerint a koronázásakor is ez a fegyver volt a kezében. A kard pengéje a rajta szereplő felirat alapján a híres Rajna-vidéki kardkészítő, Ulfberht műhelyében ké­szülhetett.” 

„III. Béla és Antiochiai Anna sírleletei: … [temetkezésük] az egyetlen épségben megőrződött és hitelesen feltárt királysír, mely a székesfehérvári bazilikában került elő 1848-ban. A királyt és feleségét a szertartásra készült uralkodói jelvényekkel együtt temették el, s néhány személyes tárgyat is melléjük helyeztek.”