Életszeretetet kíván közvetíteni

2022.02.20. 20:00

Új alkotásokból nyílt kiállítás Horváth Hellától

Tesszalációk és paverpolmunkák láthatók Horváth Hella legfrissebb kiállításán, amely pénteken délután nyílt meg.

Bokros Judit

Forrás: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A Halesz parkhoz közeli, gluténmentes étteremben mutatja be az elmúlt fél évben készült munkáit Horváth Hella, akit sokáig madárrajongó, origamival foglalkozó könyvtárosként ismerhettünk. Nos, a könyvtári munka megszűnt, hiszen Hella közel 3 éve lebénult a GBS-szindróma következtében; napjai rehabilitációval telnek. A nagyon nehéz kezdet után most már jól halad: a javulás ugyan lassú, de folyamatos, és óriási eredmény, hogy Hella egyre önállóbb, ismét tud autót vezetni, segítséggel járni.

 

Az alkotást ugyan nem hagyta abba, ám sokáig az sem ment úgy, mint régen, hiszen ujjaival nem tudta elvégezni a finom, hajtogatós mozdulatokat. Ezért is keresett új alkotói utat, és az utóbbi időben többet foglalkozik a paverpol technikával, amelyet már korábban is használt.

 

A pénteken nyílt kiállításon ezek a paverpolos, szoborszerű munkái, valamint tesszalációk (az origami egy fajtája) tekinthetők meg. A műveken sokszor jelennek meg madarak, amelyek Hella számára a szabadságot, a szépséget, a pillanat megélését szimbolizálják. Képeivel, plasztikáival életszeretetet, pozitív szemléletet szeretne átadni. Készítésük számára egyfajta művészetterápia is volt, mind a fizikai, mind a lelki épüléséhez is hozzájárult a folyamat. Festményeket is készít azonban, ám azokat más alkalommal tárja majd a közönség elé.

 

A megnyitón az alkotó szívéhez közel álló Vadmadárkórház állatorvosa, Berkényi Tamás, valamint Kereső Éva festőművész működött közre. A művek március 13-ig láthatók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában