Rendhagyó magyaróra

2022.02.25. 16:00

Legendahántás Arany és Petőfi barátságáról a Lánczos Gimnáziumban

A szépíróként is tevékenykedő Milbacher Róbert irodalomtörténész, a Pécsi Tudományegyetem oktatója volt a Lánczos Kornél Gimnázium vendége csütörtökön.

Bokros Judit

Schneider Beáta magyartanár kérdezte Milbacher Róbert irodalomtörténészt

Forrás: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az újabb rendhagyó magyaróra is a Szépírók Társaságával közös, uniós támogatású Be(P)Art projektben valósulhatott meg. Ezúttal olyan vendég érkezett, aki irodalomtörténészként és szépíróként is ismert: Milbacher Róbert írt már regényt (például: Angyali üdvözletek), mesét (Tátiti Tibike, a világ utolsó táviratkihordója gondol egy merészet), és persze esszé- és tanulmánykötete is van (például: Bábel agóráján – Esszék, tanulmányok a nemzeti irodalomról). Tavaly ősszel pedig megjelent az izgalmas, Legendahántás című kötete, amelynek alcíme segít eligazodni: 50+1 tévhit a magyar irodalomban. Ebben a könyvben a szerző a 19. század ismert írói, költői körül keringő legendákkal „számol le”, vagyis körüljárja a leginkább ismerteket, megvizsgálva, az olvasó elé tárva azok valóságalapját. 

A Táska Rádió előadóterében, sok diák részvételével zajlott beszélgetésen Schneider Beáta magyartanár kérdezte Milbacher Róbertet, aki felvezetésként arról mesélt, irodalomtörténészként hogyan választja ki a témáit, és miként kutat utánuk. Ezután részletezte az Arany János és Petőfi Sándor barátsága körül kialakult legendát, valamint elmesélte, hogyan is volt ez valójában: miként próbált a csöndes, filozofikus Arany a „rocksztár” jellegű imázst kialakított Petőfi mellett érvényesülni. Kiemelte mindkettejük tehetségét, és az ellentétes személyiségükből is fakadó érdeklődést egymás iránt. A beszélgetésen egyéb érdekességek is elhangzottak, a szerző pedig beszélt még tanári tevékenységéről, valamint írói, szépírói munkásságáról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában