2022.02.14. 11:30
Különleges Valentin-napi ötletek Fejérben: a nőknek romantika, a férfiaknak rettegés?
Az évben két nap van, amitől a fiúk rettegnek. Az egyik a Valentin-nap, a másik – már, akinek van – a házassági évforduló, hogy mivel lepjék meg a párjukat.

Számos ajándék közül válogathatunk
Forrás: Hajdú Marianna/feol.hu
Az anekdota szerint még mielőtt keresztény hite miatt Szent Bálintot II. Claudius császár uralkodása idején kivégezték volna, a püspök a hite erejével gyógyította meg börtönőre vak lányát, aki visszanyerte látását. Február 14-i kivégzése előtt, levélben búcsúzott a lánytól és így írta alá: „a Te Bálintod.” Ez volt az első Bálint-napi üzenet. A legenda azt meséli, hogy a püspök titokban, keresztény szokás szerint szerelmeseket esketett, köztük katonákat is, akiknek akkor császári rendeletben tiltották a házasságkötést. Az így összeadott párok mindegyikét virággal ajándékozta meg.

Nálunk az 1990-es évektől lett ismert a szerelem napja és vele együtt a kedveskedő ajándékok. Bár az idősebb korosztály nehezebben tudta elfogadni ezt az új szokást, a fiatalok körében évről-évre népszerűbb lett.
Mivel általában ez a nap a férfiaknak jelent kihívást az ajándékozást illetően, segítségükre vannak az üzletek kínálatai is. De akadnak olyanok is, akik nem bízzák másra kedvesük ajándékát, és maguk igyekeznek kreatívok lenni.
– Leggyakrabban bonbont vagy plüssfigurát szoktunk beledolgozni a csokorba, ez még nem annyira különleges, de készítettünk már vegetáriánus hölgy részére zöldségekből csokrot vagy gyümölcs és virág kompozíciót is – meséli Sütő Helén a Brandt virágboltban.
Sok esetben nem is számít, hogy amivel kedveskedni szeretne, az mennyibe kerül, hanem, hogy annak meglegyen a varázsa. Szívünk lovagjai – olykor tényleg megérdemlik eme jelzőt – mikor megvillantják romantikus oldalukat, valóban le tudnak venni a lábunkról.
– Volt már, hogy jegygyűrűt kellett csokorba rejteni olyan gyűrűtartóba, ami rózsát formál, ebben van az eljegyzési gyűrű, van szára és ugyanúgy bele lehet kötni a csokorba.
Hát ki tudna egy ilyen gesztusra nemet mondani hölgyeim?


– Rózsaszirmot kértek már és mécseseket, hogy azzal díszítsék fel a lakást, vásároltak hozzá még néhány szál virágot. Nálunk most kezd divat lenni igazából, hogy valami különlegessel lepjék meg a párjukat, mondjuk egy nem mindennapi gyümölcsborral vagy egy nagyobb virágdobozzal. Az örökrózsa is népszerű, amit folyadékkal kezeltek és ez által évekig víz nélkül is eláll – mondta el Kiss Márta a Tá-Tika Virágüzlet tulajdonosa. Mesélt még arról is, hogy tapasztalata azt mutatja, a fiatalok inkább csak a barátnőiknek kedveskednek, de szerinte az idősebb korosztályból kerülnek ki az igazi úriemberek.

– A vörös rózsa és a macik is örök kedvencek. Akár a plüss figurákat nézzük, akár a Polifoam rózsából készült macifigurát – Vargáné Zsuzsa szerint a Havasigyopár Virágsarokból – az illatos örökrózsák édességgel együtt is nagyon népszerűek. Volt, hogy valaki nem kért virágot csak egy zöldekből készült alapot és mivel a kedvese laktóz érzékeny, hozott olyan édességet, amit a párja fogyaszthat, és ez került a csokorba.

