Gyarmati Dorina a Vörösmarty Színház nagyszínpadán tündököl

A fehérvári Gyarmati Dorina húszéves, négyéves kora óta táncol, s a saját bőrén tapasztalta meg: színház az egész világ. Nagy megtiszteltetésként érte a feladat, és boldog, mert egy olyan műfajban próbálhatta ki magát, amelyben még sosem volt része: a színjátszásban. 

Kemény munka, sok áldozat és harc fémjelezte már a castingot is, hiszen a 350 jelentkezőből csupán 22-en kerülhettek be a Hargitai Iván rendezte darabba, közülük az egyik volt Dorina. A fiatal lányt a koronázóvárosiak már korábbról is ismerhették a Step and Style táncosaként, most azonban már a Vörösmarty Színház nagyszínpadán csodálhatják elbűvölő mozgását.

– „Kemény munka, sok áldozat és harc!” Ez valóban így van! Itt a pillanatnak súlya van, és ezt a jó hangulatú, de izzasztó próbák során alaposan megtapasztaltuk. De a közönség szeretete, a taps hangja és a nézők öröme mindenért kárpótol, a fájdalom is elillan – kezdi beszélgetésünket a korábban még önbizalom-hiányos táncos. De a sikerek, a szereplés láthatóan mosolygóssá, magabiztossá tették őt is, úgyanúgy, mint Serenát a darabban... Már tudja, hová tart az életben. 

– Sokáig a társulat tagja szeretnék lenni, bár bevallom, az elején jelentkezni sem akartam, sőt miután a másik nagy álmom, a Magyar Táncművészeti Egyetem is beteljesült, azt hittem, el kell hagynom a csapatot, de a színház biztosított róla, hogy ha kell, autót küldenek elém Budapestre! Megható és jóleső érzések ezek, szóval hihetetlen, hogy a Vörösmarty-család tagja lehetek! – mondta mosolyogva. 

 – A tavasz-nyár nagyon sűrű volt, próbák próbák hátán, majd ősztől jöttek az előadások, amelyekről nagyon jó emlékeim vannak: a négy felnőttszerepet alakító színészt, a négy képzős tanárt Kiss Diána Magdolna, Denk Viktória, Kozáry Ferenc és Sághy Tamás testesíti meg, akiktől rengeteget tanultam, tanultunk. Nem beszélve a többi nagyszerű szakemberről, Hargitai Ivánról (rendező), Beliczai Béláról (koreográfusasszisztens) vagy Rovó Tamásról (koreográfus) többek között. Az utóbbival pedig különösen jóban lettem, barátomnak tekinthetem, akire bármikor számíthatok, elsajátíthattam a megadance-t, amelyet eddig maximum a szobámban, a négy fal között táncoltam. Egyszóval sokat hozzátett a tánctudásomhoz.

Mint mondja, felnőtt és fiatalabb társaival együtt is érzik a felelősséget, hiszen a Fame dalain színészgenerációk nőttek fel, éppen ezért a darab minden korosztálynak szól, mindenki megtalálhatja a maga szeretett karakterét. Hiszen ki ne szeretne Carmen (rögtön akarja a sikert, a csillogást), Serena (tehetsége és a szorgalma emeli föl), José (macsó, humoros férfi), Tyrone (nehéz sorból jön, született tehetség) vagy éppen Mabel lenni!

– Mindegyik karaktert szeretem, de anélkül, hogy „szpojlereznék”, elárulhatom, hogy a kedvencem Mabel, aki egy duci táncos, a súlyával küzd, ugyanakkor vicces és laza. Ebben nagyon hasonlít az igazi énemre, amit a családom és közeli ismerőseim látnak belőlem, így nagyon könnyen tudok azonosulni vele. De javaslom mindenkinek, hogy február 20-án, valamint 22–23. között jöjjenek el a Vörösmarty Színházba, és éljék át velünk együtt a show-t: remek zene, nagyszerű koreográfia, pompás pop.