Elpergő évek nyomán: 80 éves Péntek Imre

Ez a szép, kerek évforduló – gondolom – számvetésre is készteti az embert. Te hogy vagy ezzel? 

– Természetes, hogy én is tartok egy kis önvizsgálatot. A Kilencek közül – akikkel indultunk – többen is megértük a 80-at. S néhány pályatársat szintén ide számíthatunk. Sajnos, fizikai állapotom nem a régi. A betegségek engem is elértek. De még tudok olvasni, írni, figyelem a kortárs irodalom rezdüléseit, küldök kéziratot a folyóiratoknak. Sajnálom, hogy nem maradhattunk Fehérváron, ma is számos szállal kötődünk a városhoz.

Hosszú éveket töltöttél el itt. Dolgoztál a hírlapnál, nevedhez fűződik az Árgus folyóirat megalapítása. Hogyan értékeled az itt eltöltött éveket? 

– A legeredményesebb korszakomnak tekintem az itt élt időt. Magánéletem is itt rendeződött. A hírlap volt a bázisom, műhelyem, legkedvesebb munkahelyem. Szomorúan emlékezem Nagy Jenőre, Baranyi Pálra, Á. Szabó Jánosra, barátságuk ma is eleven bennem. És szeretettel gondolok volt kollégáimra, jó volt velük dolgozni. Hogy elfogadták a költőt, az irodalmárt. Az Árgus elindítása is jó benyomásokat hagyott bennem. Itt kaptam meg a József Attila-díjat, és a városnál is elismerték a munkámat.

A 60-as évek óta a Kilencek elnevezésű csoport tagja vagy. Több antológia szerzője. Ugyanakkor vannak külön útjaid is, gondolok például az avantgárd hatására. Ma hol lehet kijelölni a szerepeteket, hatásotokat? 

– Én úgy érzem, a magyar klasszikus irodalom égisze alatt indultunk, és ide is tértünk. Igen, nekem voltak bizonyos avantgárd kalandjaim, vonzott a formai játék és az elrejthető ellenzéki politikum. De ma számomra a klasszikus vonulat a fontos, szeretnék én is ide tartozni. Magyarságunknak, megmaradásunknak ez is jelentős tényezője.

Az egyetem óta társaid Filosznak szólítanak. A líra mellett foglalkozol tanulmányok írásával, az irodalomban és a képzőművészetben egyaránt otthon vagy. Mint elmélettel is foglalkozó szerző, mit tudsz mondani a mai irodalomról és képzőművészetről? 

– Talán egy dolgot emelnék ki. S ebben L.Simon Lászlóval értek egyet. Számomra a hagyomány és modernitás egyaránt fontos. A modernitás forrásai gyakran az archaikus művészetben rejlenek, és múltunk értékei ma is éltető erőt, energiát jelentenek.

Költészeted erősen közösségi jellegű is. Mit tehet ma a költő a tágabb körökért? 

– Egy dologban vitába szállnék a sokak által elfogadott kánonnal. Azzal, hogy a kortárs irodalomnak nem kell foglalkoznia a politikával, közélettel, mert ennek a demokráciában megvannak a fórumai. Szerintem a politikum az irodalomnak egyik témája, mért ne foglalkoznánk vele? Én is írtam karcos/harcos közéleti verseket, és nem bántam meg. A kritikus hang nem veszhet el a demokráciában sem.

Mivel foglalkozol mostanában? 

– Próbálok kritikákat írni, tárlatszemléket publikálni. A betegségem korlátai ellenére. De mostanában lehetőségem nyílt arra, hogy közreadjam életrajzi esszéregényemet Elpergő évek nyomában címmel. Ez sok időmet elveszi. A könyvhétre, remélem, elkészül a kötet.