2022.01.23. 19:00
Tizedszerre is pályázatot hirdettek a honvédelem témakörében
A magyar kultúra napján tizedszerre hirdették meg a kárpát-medencei gyermekrajz pályázatot.
Csáki Balázs Aranyceruza-díjas alkotása 2019-ből
Forrás: HTBK
A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete, a Katonai Emlékpark Pákozd és a Nagyváradi Tanoda Egyesület tizedik alkalommal indítja el a nemzet történelméhez, a honvédelemhez kapcsolódó kezdeményezését. Ez alkalommal is lehetőséget kínálnak minden 8 és 18 év közötti lánynak és fiúnak, valamint az általuk alkotott kisebb alkotóközösségeknek, hogy pályamunkáikkal megelevenítsék a magyar hadtörténelem eseményeit, ismert vagy ismeretlen katonahőseit, a jelentős események helyszíneit, fegyvereit, felszereléseit, vagy bármi mást, amit a haza védelmével kapcsolatban fontosnak tartanak.

A pályamunkák beküldési határideje március vége, a pályázat címe Arany János egy verssorra: „Nemzetemnek vagyok katonája.” A pályázatról, amelynek tíz éve alatt több mint tízezer alkotás született, a HTBK székesfehérvári szervezetének honlapján lehet részletesebben tájékozódni.