Sok könyv a kidobástól menekül meg

2022.01.19. 14:00

Négy éve gurult helyére a fehérvári Könyvszekér

Hatalmas összefogás áll az aprócska, de roskadásig megpakolt Könyvszekér mögött, amely immár négy éve szolgálja ki az olvasóközönséget. Az elérhető könyvek széles skálája magánszemélyeknek és könyvtáraknak is köszönhető.

Baráth Eszter

Mindig új könyveket kínál a nemrégiben felújított belvárosi könyvszekér

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Négy évvel ezelőtt, január 11-én érkezett a Várfal park Liszt Ferenc utcai bejáratához a városhoz illően piros és kék színben pompázó szekér. Bár azóta volt, hogy néhány száz méterrel arrébb parkolt, ma már a megszokott, eredeti helyen várja az olvasni vágyókat. Brunner Marianna és kollégája három szekér működéséért felel, Székesfehérvár mellett a győri és a veszprémi is hozzájuk tartozik. Nem kis feladatot látnak el, de 3,5 éve töretlenül gyűjtik, vásárolják, rendszerezik és adják tovább az olvasmányokat.

 

A könyvek általában felajánlás útján érkeznek hozzájuk. – Általában hagyatékból ajánlják fel őket, vagy egyszerűen csak azért, mert valakinek sok könyve van és kisebb lakásba kötözik. Vagy odaadják adományként, vagy pedig jelképes összegért megvásároljuk. Ezt követően értéktől függetlenül adjuk el őket pár száz forintos összegért – foglalta össze a könyvek útját Marianna.

 

Mondhatjuk, rengeteg könyv menekül meg így a szemétbe kerülés elől és jut olyan kezekbe, amelyek még szívesen forgatják. A feleslegessé vált, de valaki számára még örömet jelentő könyvek miatt a szervezet a www.konyvmentok.hu oldalon is felkereshető, és még a szállításról is maguk gondoskodnak. Brunner Mariannáék a könyvek mennyiségének függvényében elmennek a kötetekért, hiszen a kis szekéren nem fér el annyi olvasmány, amennyi érkezik hozzájuk, ezért egy raktárba viszik a könyveket, ahonnan azok később kerülnek ki a szekérhez.

Brunner Marianna a könyvmentők egyike

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Az ember talán azt gondolhatná, hogy a karantén és a bezártság miatt többen olvasnak az utóbbi időszakban, viszont Brunner Marianna az olvasási kedvvel kapcsolatban nem túl pozitív tapasztalatokról tud beszámolni: – Rettentően kevesen olvasnak. Vannak rendszeres visszajárók, rendszeres olvasók, a fiatalokra viszont ez nem igazán jellemző, talán inkább iskolakezdéskor, amikor például kötelező olvasmányt keresnek. Sokan már céges járattal járnak, ami miatt nem érintik a belvárost, nem térnek ide csak azért, mert erre sétálnak. Inkább a törzsvevők vannak jelen.

Ugyanakkor Brunner Marianna elmondta, még most is vannak olyanok, akik rácsodálkoznak a szekérre és annak funkciójára, és csak most fedezik fel ezt a helyet.

Ennek ellenére a könyvek között minden nap találhatnak újakat az érdeklődők, ráadásul nem is keveset, hiszen naponta 150 darab új olvasmány érkezik a Várfal parkba. Arra a kérdésre pedig, hogy milyen típusú könyvekre lelhetnek itt az olvasni szeretők, Brunner Marianna tömören annyit felel: mindenfélére. A könyvek tematizálva sorakoznak a szekéren, és kint, a dobozokban is. A teljesség igénye nélkül magyar és világirodalomtól a gyermek, az ifjúsági, a történelmi, a vallási, az idegen nyelvű és a szórakoztató könyveken keresztül egészen az úti, a vadászati, a recept és az ezotéria világába kalauzoló olvasmányokig lelhetők fel itt kötetek.

 

Négy év alatt – leginkább az időjárás viszontagságai miatt – a szekér már megérett a felújításra, amit nemrégiben el is végeztek, az eredeti piros és kék színek újramázolása mellett már aprócska, de annál hasznosabb ereszcsatorna is védi a könyveket és a nézelődőket egyaránt.

 

Brunner Marianna elmondta, mára már nem csak magánszemélyek csatlakoznak szívesen a könyvmentő kezdeményezéshez. Mások mellett például a zámolyi könyvtár és a Vörösmarty Mihály Központi Könyvtár is összegyűjti az olvasók által leadott köteteket, amit aztán Mariannáék szállítanak el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában