Negyvenöt vármakett

2022.01.19. 11:30

Itt a negyedik Guinness-rekord a Dinnyési Várparknak

Tartja a világrekordot a Dinnyési Várpark. Az idei évben már negyvenöt anyaghű vármakettel várja a látogatókat Alekszi Zoltán, akihez január elején megérkezett a negyedik Guinness-rekord-elismerés is.

S. Töttő Rita

Alekszi Zoltán kifogyhatatlan kreativitásának köszönhetően továbbra is a világon egyedülálló az a teljesítmény, amely itt megtalálható.

Forrás: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

Negyedik alkalommal került be a Guinness-rekordok könyvébe a Dinnyési Várpark mint a világ legtöbb vármakettet bemutató kiállítása. Alekszi Zoltán kifogyhatatlan kreativitásának köszönhetően továbbra is a világon egyedülálló az a teljesítmény, amely itt megtalálható. A január elején ismét átvett elismerő dokumentum a várpark „ura” számára további muníciót jelent ahhoz, hogy a 2022-es esztendőben is újabb és újabb ötleteket valósítson meg.

 

Meglátogattuk őt idén is, hogy megtudjuk, mit épített az elmúlt időszakban s hogy mire készül. Azok után ugyanis, hogy az első Guinness-rekordot 2018-ban érdemelte ki – melyet 2019-ben és 2020-ban is követett egy újabb elismerés –, nem csoda, ha azt várjuk, 2022-ben szintén meglepetésekkel szolgál. S hogy mit kellett „letenni az asztalra” egy ilyen világszintű elismerés érdekében?

 

– Ha úgy vesszük, mostanra negyvennégy várat – mondja Zoltán, az egyik legutolsó építménye mellett állva, amely Fehéregyháza várának másolataként immáron a negyvenötödik… Vagyis ez már a negyedik Guinness-rekord után született alkotás.

 

– Ezek anyaghű várak, hasonló makettpark nincs még egy a világon. Gyakorlatilag folyamatosan építem. A tavalyi év újdonsága Léta, Diód, Bágy és Breáza vára, továbbá a feketehegyi palánkvár – ezek kerültek be pluszban a mostani Guinness-rekordok közé. Ám az azóta épített Fehéregyháza favára is érdekes, ugyanis úgy tudjuk, itt tűnt el Petőfi Sándor. Az 1200-as években épült az eredeti, de hogy hogyan pusztult el, nem tudni. Amit viszont tudunk róla, az, hogy a fából készült kerítés kőalapokra épült. De a templomnak és a toronynak is kőből volt az alapja. Így készült el a makett is: kőalapra építettem a faszerkezeteket.

Alekszi Zoltán nemrég kapta kézhez negyedik Guinnes-rekordját

Forrás: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

Zoltán régészekkel és várkutatókkal működik együtt azért, hogy kiderítse, vajon miből és hogyan készülhettek ezek a várak. A megálmodott vár létrehozásának a háttérmunka és kutatás tehát éppúgy fontos és hosszadalmas része, melyet csak ezután követhet a gyakorlati megvalósítás. Fehéregyháza várát például a kutatások után egy hét alatt építette meg Zoltán.

 

– Szeretném megépíteni még a jászberényi várat és Szentkirály várát, továbbá nagyon szeretném majd a jövőben megalkotni a fehérvári Bazilika makettjét, valamint egy fából készült rotundát, azaz körtemplomot, és az elfeledett, tavaly régészek által felmért dinnyési templomot – sorolja az alkotó, hozzátéve, hogy azért ez nem olyan egyszerű művelet, tekintve, hogy például a farotundákról nincs sok információ, hiszen nem maradt fenn belőlük semmi, némi leíráson kívül.

 

Jó példa ez a park arra, hogy a magyarországi történelmi témákat izgalmas köntösbe öltöztetve tárják a látogatók elé – nem mellesleg világszinten is felkeltve az érdeklődést. Szépen telik a park, s úgy fest, nem sok hely maradt már a további álmok megvalósítására. Zoltán csak sejtelmesen mosolyog, mint aki pontosan tudja, hova fogja építeni őket. Akár kerítésen kívülre is, mondja, de elárulja azt is, hogy sok egyéb lehetősége van még, keresték már meg több helyről is. Ennél többet azonban még erről nem árult el, ahogy az idei évi legnagyobb „durranásról” sem, amivel szintén hamarosan elkészül. 

 

Érdemes lesz figyelni a várparkkal kapcsolatos híreket továbbra is… 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában