Fejér Termék-díj, Száz jászol a Vatikánban

2022.01.11. 17:30

A csuhé mestere – Gelencsér Julianna táci műhelyében alkot

A porta kapuján üdvözlő felirat: Isten hozott! A műhelyben duruzsol a tűz a kemencével kombinált csikótűzhelyben. A „csendestárs”, a kockás ingbe bújtatott, sötétkék esszékötényes, kalapos kitömött bábu hátul, az asztal mellől vigyázza a száradó kukoricacsuhé-leveleket.

V. Varga József

Gelencsér Julianna éppen egy kosarat csomóz csuhéból

Forrás: V. Varga József

A pandémia mindenre rányomta a bélyegét, a 2020-as év a hiányról szólt – tűnődtünk el egy éve Gelencsér Julianna műhelyében. Mint másoknak, neki is sok minden kimaradt az életéből – fogalmazta meg akkor. Elég, ha csak a különböző kézművesrendezvényekre, kiállításokra vagy a mesterségek ünnepére gondolunk, de beszűkültek a pályázati lehetőségek, az élő bemutatók is. Nem panaszkodott, csupán konstatálta a helyzetet.

 

A 2021-es esztendő aztán sok mindenért kárpótolta a népijáték-készítő, csuhéműves népi iparművészt. Hirtelen nem is tudjuk – mostani látogatásomkor –, hogyan is vegyük sorra az év történéseit.

 

A Fejér Megyei Közgyűlés a múlt évben Fejér Termék elismerést adományozott kézművesipari termék kategóriá­ban Gelencsér Juliannának kukoricacsuhéból készült népművészeti alkotásaiért. A díjat Molnár Krisztián, a megyei közgyűlés elnöke adta át az őszi megyenapon. Az összetett pályamű csomózásos technikával készült kosarat, bekötött széket, népi játékot, betlehemet és ékszert tartalmazott. Valamennyi csuhéból készült.

 

A táci kézműves méltán büszke arra, hogy 2021-ben negyedik alkalommal is kiállították munkáját a Száz jászol elnevezésű kiállításon a Vatikánban. A Magyar Kézművességért Alapítvány (AMKA) csaknem három évtizede segíti a magyar kézművesek alkotásainak eljuttatását Itáliába. Julianna Nyírfakéreg ölelésében a Szent család című díjazott betlehemét válogatták be most az utazó kollekcióba.

Nyírfakéreg ölelésében a Szent család

Forrás: AMKA

Az év végén újabb öröm, megtiszteltetés érte. Jóvátehető című, újragondolt betlehemét (anya és három lánya ajándékot visz a Szent családnak) bemutatták a Magyar betlehem országos kiállításon. A tárlaton szereplő 32 képzőművészeti, iparművészeti alkotást 96 benevezett pályaműből választották ki. A kiállítás január végéig megtekinthető Budapesten, a Józsa Judit Galériában.

 

– Józsa Judit arra is lehetőséget biztosított, hogy személyes kiállításomnak, melybe egy gyermekfoglalkozást is beépítünk, helyet ad a galériájában. Már készülök a fővárosi kiállításra, van merítési lehetőségem bőven, 20 éve foglalkozom a csuhéval, bár a kiállítást majd csak az év vége felé tervezzük – teszi hozzá Julianna.

Nyitva van az aranykapu… 

Forrás: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap

Virágzó népművészet címmel a miskolci Fügedi Márta Népművészeti Egyesület és a Diósgyőri Népi Kézműves Alkotóház 2022-ben 18. alkalommal írta ki országos pályázatát viseleteink és kiegészítői, valamint környezetünk és használati tárgyai témakörben. Julianna most erre készül csuhé­- ékszereivel, illetve csomózásos technikával készült kosarával.

 

– Közreműködtem az M-Art Egyesület (Magyarországi Alkotóművészek Közép- és Nyugat-dunántúli Regionális Társasága) oktató kisfilmjeinek elkészítésében. Ezek a filmek a Nemzeti Művelődési Intézet megbízásából készültek, az aszakkör.hu weboldalon lesznek elérhetők az Ünnepek sorozatban. A kézművesek, a népi mesterségek világát, az alkotás folyamatát videósorozatban mutatjuk be. Jómagam a csuhéműves munkáját ismertetem meg felnőttekkel és gyerekekkel 12 kisfilmen át, lépésről lépésre bemutatva az egyes fázisokat. A Dinnyési Templomkert Hagyományőrző Turisztikai Központban, ugyancsak az M-Art szervezésében, szeptembertől 30 órás csuhétanfolyamot is vezetek majd az érdeklődőknek – mondja Gelencsér Julianna.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában