Ki kell állni az igazunkért

2021.12.05. 15:30

Nemcsák Károly: Veszélyes világban élünk

Nemcsák Károly színművész szerint a belső hitét mindenkinek meg kell keresnie önmagában. Kű Lajossal, az Aranycsapat Alapítvány elnökével és Tolcsvay Béla Kossuth-díjas előadóművésszel vett részt együtt az évszázad mérkőzésének is nevezett, legendás angol– magyar labdarúgó -találkozóra való minapi megemlékezésen. Nemcsák Károly a József Attila Színház igazgatója.

Tihanyi Tamás

Nemcsák Károly: „Vitatkozni lehet, sőt, a mi szakmánkban talán kötelesség is”

Forrás: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

Nemcsák Károly: „Vitatkozni lehet, sőt, a mi szakmánkban talán kötelesség is”

Forras: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

Miként viselik a színházban ezt a mostani helyzetet?

– Öröm számomra, hogy nincs bezárva az ország és előadásokat tarthatunk azokkal a feltételekkel, amelyeket a jelenlegi rendelkezések és szabályok megengednek. Látjuk, hogy nem egyszerű a helyzet, és nagyon komoly a félelem azok körében is, akik be vannak oltva: remélhetőleg nagyon hamar rájön mindenki, hogy csak az oltás segíthet. Úgyhogy működünk, de nagyon keményen megküzdünk azért, hogy az előadásokat meg tudjuk tartani, mert bennünket is elér egy-egy fertőzés.

Ez a legnagyobb kihívás a színházban?

– Igen, természetesen. Rapszodikus sok minden körülöttünk, de ugyanez tapasztalható az élet legkülönböz őbb területein is, így ezen nem tudunk nagyon csodálkozni.

Önnek személy szerint milyen bánatai és örömei vannak mostanában?

– Nézze, azok nehéz pillanatok, amikor egy leszervezett előadást le kell mondanunk betegség miatt, vagy azért, mert úgy érzik az adott helyszínen, hogy nem lesz érdeklődés. Ezek nehéz helyzetek, de az ember megpróbál rugalmas lenni, amennyire az események megengedik. Tolcsvay Béla barátommal hála istennek mindennek ellenére elég sok helyen megfordulunk az országban, és szebbnél szebb, gyönyörűbbnél gyönyörűbb költeményeket adunk elő. De megosztanék egy másik élményt is. Valószínűleg nem véletlen, hogy részem lehet a Puskás, a musical című produkcióban, egy „nagyon szimpatikus” ávóst, Farkas Mihályt alakíthatom másodszereposztásban. Az az ember komoly szerepet játszott az Aranycsapat életében, pozitív, és sok negatív értelemben is. Az előadás egy fantasztikus történelemóra, amelynek során gyakorlatilag ízelítőt kapunk arról a korszakról, amelyben embernek maradni iszonyatosan nehéz feladat volt. Felületesen ismerjük Öcsi bácsi életét, a hat-hármat, kinek hogyan alakult az élete, de valójában keveset tudunk az Aranycsapat tagjairól, arról a szörnyűséges időszakról, amikor valaki nem tudta már vállalni az itthoni viszonyokat, és megszakadt szívvel elhagyta az országot. Vagy idehaza maradt, és fiatalon meghalt. Döbbenetes az a jelenete a színdarabnak, amikor minden csapattagról elhangzik egy nekrológ Novotny Zoltán előadásában. Mert döbbenetes az adat: az Aranycsapat tagjainak kilencven százaléka nem érte meg a hetvenet, nagyon sokan még az ötvenet sem. Fájó azzal szembesülni, hogy egy ilyen csodálatos csapatot, amelyre egy ország büszke, miként rombolja le a rendszer. Mennyire szörnyűségesen megnyomorította a lelkeket az a korszak, és azok, akik akkor hatalmon voltak. Nagyon ajánlom mindenkinek, hogy ha van rá lehetősége, nézze meg az előadást! Komoly időutazásban lehet része, láthatja, hogy az az időszak sokkal nehezebb volt annál, mint ahogyan azt sokan gondolják, és szembesülhet azzal, milyen nagyszerű emberek hozták létre azt a csodát a Wembley-ben.

Önről köztudott, hogy nemzeti érzelmű, konzervatív gondolkodású ember. Ezt a színházi világban azok a kollégák, akik nem így éreznek, miként tolerálják?

– Nekem van egy feladatom: a József Attila Színház dolgait intézni. Az, hogy biztosnak érezzék a helyzetüket a társulat tagjai, nem csak a színészek, hanem a műszakiak, a gazdaságiak, vagy azok, akik a művészeti ügykezelésben dolgoznak. Hála istennek abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a napi életünket nem nehezíti meg, ha valaki másként gondolkodik, mint a kollégája. Én annak a híve vagyok, hogy nem kell egyengondolkodást bevezetni, mindenki mondja el a véleményét, de azt támassza alá érvekkel. Vitatkozni lehet, sőt, a mi szakmánkban talán kötelesség is. Amit igazán nehezen kezelek, az az, ha személyeskedésbe megy át a politikai hovatartozás kérdése, azzal nagyon nehéz mit kezdeni. Az észérveket nagy örömmel meghallgatom, nem biztos, hogy azokkal egyet tudok érteni, de azért vagyunk, hogy vitatkozzunk. A magam észéről úgy látom, nagy veszély fenyegeti az országot és nem csak az országot, Európát és az egész világot is. Komoly kihívásnak vagyunk kitéve, és nem csak a járvány miatt: ezt a helyzetet kezelni kell, és helyt kell állni. Ki kell állnunk a saját igazunkért, de nyilván úgy érzi, hogy ki kell állnia annak is, aki másként látja a világot.

Volt, hogy megszakította valaki önnel a kapcsolatot a nézetei miatt?

– Engem ezek nem érdekelnek, ez nem motivál. Azokkal, akikkel együtt vagyok, igyekszek jó kapcsolatot kialakítani. Nagyon sok olyan művész dolgozik a József Attila Színházban, aki nem biztos, hogy a jobboldal képviselője, de én megpróbálom különválasztani a művészi tevékenységet a politikai hovatartozástól. Jó színházat kell csinálni, szakmailag jónak kell lenni minden területen, és akkor az előreviszi az életünket.

Művészként miként érzi, milyen szellemi, lelki állapotban van az ország?

– Azt látni kell, hogy a járvány mentálisan komolyan megviselt mindenkit, miközben anyagilag is sokakat nehéz helyzetbe hozott. De én a mentális leépülést sokkal veszélyesebbnek tartom. Úgy érzem, egészséges lelkülettel sok mindent le tud győzni az ember, hiszen azért vagyunk emberek, hogy az előttünk álló kihívásokra választ adjunk, és megoldjuk a problémákat. De éppen ebben tett labilissá minket a Covid. 

A művészek, a színházi emberek mit tudnak tenni azért, hogy jó irányban maradjanak a dolgok Magyarországon?

– A maga területén mindenkinek megvan ebben a feladata, meg kell találni azt a pillanatot, amikor ő ezért helyt tud állni. Vannak olyan pozíciók, amelyek megkövetelik a helytállást és a kiállást, erős belső hittel nagyon sok eredményt el lehet érni. Ezt a belső hitet kell mindenkinek megkeresnie önmagában.

Sokat beszéltünk az évforduló kapcsán az őszödi beszédet követő tüntetésekről. Hol volt aznap, emlékszik rá?

– Éppen reggeltől estig a vidéket jártam, több helyen, különböző városi rendezvényeken léptem fel Tolcsvay Béla barátommal. Riadtan néztük a felvételeket, amikor értesültünk az eseményekről. Eltelt tizenöt év, a Békemenet és az emlékezés azért volt fontos, hogy jelezzük, ami megtörtént, azt nem szabad a szőnyeg alá söpörni. A beszéd és annak következményei történelmileg furcsa, nehéz helyzetet teremtettek sokak életében, a baloldali politikusok életében is. Nem lehet egyszerű ezzel elszámolniuk és együtt élniük.

Mit vár a jövő évi választásoktól?

– Azt, hogy az emberek egy kicsit leüljenek, és átgondoljanak jó pár dolgot az életükben. Tegyék mérlegre azokat a jó és rossz hatásokat, amelyekkel találkoztak. Gondolkodjanak: ebben reménykedik, azt hiszem, mindenki. Ha túl tudunk emelkedni az önös érdekeken, jó döntést fogunk hozni. De azt is érzem, hogy a világunkat fenyegető veszély híre nem jut el mindenkihez olyan mértékben, mint kellene, és nagyon sokan könynyebbnek látják a helyzetet, mint amilyen valójában.  

Ezek is érdekelhetik