Táji, kulturális és népművészeti értékeink

2021.12.28. 20:00

Ezer szállal kötődnek a Sárvíz TéKA alapítói a térséghez

A Sárvíz Térség Kultúrájáért Alapítvány a Sárvíz-völgye térség táji, környezeti és kulturális értékeinek felkutatását, megőrzését és továbbadását, a kulturális élet, a népművészeti tevékenység támogatását tűzte zászlajára – mondta el lapunknak az alapítvány elnöke.

V. Varga József

A Duna Művészegyüttes novemberben Abán „tájolt”

Forrás: Sárvíz TéKA

A Sárvíz TéKA alapítói ezer szállal kötődnek a térséghez és a csaknem három évtizede működő Sárvíz Alapfokú Művészeti Iskolához. Az alapítvány alapítója Tömör Zsuzsanna, az abai művészeti iskola igazgatója, a kuratórium tagjai Gőbölös Gábor elnök, Pukliné Tündik Tünde és Incze Csaba. 

Tevékenységük fókuszában a térség tizenegy településének (Aba, Csősz, Káloz, Sárbogárd, Sárkeresztúr, Sárosd, Sárszentágota, Seregélyes, Soponya, Szabadbattyán, Tác) újbóli egymásra találása, a kulturális partnerség és az együttműködés áll.

– Kicsivel több, mint egyéves működésünk során az idén három településen tizenkét programot valósítottunk meg – tudtuk meg Gőbölös Gábor kuratóriumi elnöktől. – Soponyán májusban tartottuk a Sárvíz-völgyi kulturális értekezletet a térség kulturális szakembereivel közösen. Abán, nyáron kezdtünk a Tanka-estekkel, melyeken népzenei, blues- és ambient-koncertet, valamint egy felnőtteknek szóló mesés alkalmat szerveztünk. Szeptemberben a Mihály naphoz kapcsolódóan családi napot tartottunk, ahol két koncert és egy bábelőadás várta a családokat. Október végén a Guliba Társulat, novemberben pedig a Duna Művészegyüttes járt nálunk az abai gyerekek legnagyobb örömére. Elindítottuk a családi játszóház- és táncházsorozatunkat is, amely jövőre is folytatódik. Kálozon a harmadik adventi vasárnapra szerveztünk programot.

Hét környékbeli polgármesterrel tárgyaltunk a terveinkről, és felkeresett bennünket Varga Gábor, a térség országgyűlési képviselője.

Az alapítvány három pályázatot nyert el több mint 3 millió forint értékben.  Népművészeti programok megvalósítására a Magyar Művészeti Akadémiánál pályáztak sikeresen, a kistelepülések kulturális eseményeinek támogatására pedig a Fejér Megyei Önkormányzatnál. Még zajlik a Bethlen Gábor Alapkezelő – Falusi Civil Alap Népművészettel a Sárvíz-menti családokért című projektje.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában