Frissen Fejérből

2021.11.15. 07:10

Tárlat nyílt Pesovár Ferenc emlékezetére

Kiállítás nyílt a Szent István Múzeumban. Az Országzászló téri intézmény emeletén fotók, filmek, dokumentumok és zenével, tánccal kapcsolatos tárgyak engednek bepillantást nyerni a népzene- és néptánckutató életébe, munkásságába.

Palocsai Jenő

Népi táncok, jellegzetességek a kiállításon

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Szombaton délelőtt nyitották meg azt a tárlatot, mely igyekszik bemutatni, amit csak lehetséges abból a hatalmas kincsestárból, amit Pesovár Ferenc töltött színültig. Az 53 éves korában elhunyt zenében, táncban, népszokásokban járatos szakember nemcsak óriási gyűjteményét, kutatási anyagait hagyta az utókorra, de szellemét is, mert 1983-ban bekövetkezett halála ellenére ma is hatással van az utódok munkájára.

Úgy táncolt, ahogy nem táncol senki

Az eseményen beszédet mondott Vargha Tamás is. Az államtitkár népzene és a néptánc fontosságával kapcsolatban úgy fogalmazott: – Hogyha azt a kérdést tesszük fel, hogy mi az, ami egy népet, egy nemzetet meghatároz, akkor azt gondolom elsőként, hogy az anyanyelv, a hagyományok, a kultúra és a kultúrán belül a népi kultúra, vagyis a népzene, a népdal és a néptánc.

Az államtitkár Pesovárra így emlékezett: – Amikor a 70-es évek végén, a 80-as évek elején már nagybeteg volt, aki csak ült a fotelben, mert már nehezen járt, de amikor néptáncról volt szó akkor felállt, kihúzta magát szálfaegyenesre és úgy táncolt, ahogy nem táncol senki.

Népi táncok, jellegzetességek a kiállításon
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Cser-Palkovics András is köszöntötte a jelentős számú érdeklődőt. Fehérvár polgármestere felhívta a figyelmet arra, hogy mindig fontos egy kiállítás, és hozzá az épület, az infrastruktúra, de igazából mindent az ember tesz nemcsak személyessé, hanem tartalmassá is, magyarul életet visz a műbe. Pesovár személyében olyasvalakire emlékezünk, aki életet tudott vinni a műbe, méghozzá úgy, hogy erre évekkel évtizedekkel később is van miért emlékezni. Pesovár Ferenc volt az, aki a hatvanas évek elején elsőként hívta fel a figyelmet a mohai tikverőzésre, megismertetve azt a világgal. Szakmai tanácsaival, rendszeres jelenlétével kulcsszerepe volt abban, hogy ez a szokás mind a mai napig élő hagyomány Mohán. Ennek megfelelően különleges, de nem meglepő látvány volt, hogy a kiállítás megnyitóján két színes szalagokba öltözött, álarc mögé bújt ördögalak is tiszteletét tette, igaz, ezúttal a kormozás elmaradt.

A múzeum Országzászló téri épületének emeletén látható kiállítást Varró Ágnes néprajzkutató rendezte és a tervek szerint április végéig látogatható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában