Frissen Fejérből

2021.11.11. 08:00

Száz éve született és negyven éve halt meg Pilinszky János: rá emlékeztek Fehérváron

A Pilinszky János-emlékülés előadóinak köszönhetően még teljesebb képet kaphattunk Pilinszky életművéről, személyiségéről.

Bokros Judit

Az első előadó Juhász Anna volt (b), majd Iancu Laura, Sebők Melinda és Bakonyi István

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az idei kettős évforduló (Pilinszky János 1921. november 27-én született és 1981. május 27-én hunyt el ) miatt már írtunk arról, hogy Pilinszky 1980 nyarától haláláig egy fehérvári albérletben lakott. Itt került nyilvánosságra idén tavasszal egy, korábban ismeretlen Pilinszky-kézirat, egy keményfedeles jegyzetfüzet, s ez az emlékév fontos eseménye. A szerdai városházi, centenáriumi emlékülésen – amelynek elnöke Bakonyi István irodalomtörténész volt – egyebek mellett ez is téma volt, méghozzá Juhász Anna irodalmár előadása kapcsán. Ő volt az, aki a Pilinszky 100 című sorozatban filmet forgatott a költő fehérvári kötődéseiről is.

Az ülést Bakonyi István köszöntője után Cser-Palkovics András polgármester szavai nyitották meg. Bakonyi István mellett ő is a fehérvári kötődést emelte ki, ennek kapcsán pedig azt: az ilyen jeles évfordulókra emlékezni, emlékeztetni kell. Az előadások előtt Csengey Márton Pilinszky Parafrázis című versét szavalta el, valamint bejátszottak egy részletet Schaár Erzsébet Utca című tárlatának 1974-es, emlékezetes fehérvári megnyitójából, amelyet Pilinszky ajánlott a közönség figyelmébe.

Az első előadó Juhász Anna volt (b), majd Iancu Laura, Sebők Melinda és Bakonyi István
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az emlékülés ezúttal a hölgyek estje volt. Az első előadó, Juhász Anna a centenárium jelentőségéről beszélt, megemlítve a „Pilinszky 100”-sorozat létrejöttét, amelynek alapötlete az volt: mi lenne, ha egy éven keresztül koncentráltan egy alkotóról beszélgetnének? Ez ugyanis több lehetőséget ad az elmélyülésre. A sorozattal eddig több mint félmillió embert szólítottak meg, köztük sok diákot. Anna rengeteg jegyzetet készített. Úgy fogalmazott: tapasztalatai alapján Pilinszky költészete elmélyülésre, a magunkkal való találkozásra hív. Nagyon fontos e költészet teljesebb megismerése, ugyanakkor lényeges látni a költő emberi oldalát is – akár a mindennapok tükrében -, ezért több idézetet olvasott fel különböző forrásokból azoktól, akik annak idején Fehérváron körülvették Pilinszkyt. Az irodalmár kiemelte, mennyire nagyszerűek azok a találkozások, amelyek a sorozat létrejöttét kísérik – e találkozások által születhetnek meg bennünk újra és újra a versek, szövegek.

Sebők Melinda irodalomtörténész ezután A csend esztétikája Pilinszky János költészetében címmel értekezett egyebek mellett a csend metafora poétikai kétarcúságáról. Az őt követő Iancu Laura költő izgalmas témája így hangzott: „Két szó, mit ismerek” – Pilinszky a bűnről. A negyedik előadó, G. István László költő, esszéista sajnos betegség miatt nem tudott jelen lenni, ám szövegét Bakonyi István felolvasta. A szerző két versnyelv párbeszédéről értekezett Pilinszky és Tandori Dezső művei kapcsán, Pilinszky Marhabélyeg című versének értelmezési keretében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában