Kedves kicsi kincsek, gondűző szenvedélyek - A helyi gyűjtők találkozóját tartották Alcsútdobozon

A sportcsarnok galériáján kellemes tér, faablakok, egymásba nyíló helyiségek teremtenek bizalmas hangulatot, Tóth Erika polgármester még művelődésszervezőként találta ki a falubeli gyűjtemények meginvitálását egy kis bemutatóra. Az ötlet nemcsak azért aratott sikert, mert jópofa látni, hogy ki mit rakosgat, őrizget otthon, hanem valamiképp az illető személyiségéről is elárul újat, mást, mint ahogy ismerjük őt. Természetesen a többség kedves, hétköznapi holmikkal jön, de olykor felbukkannak különlegesebb, objektív szemlélettel is értékesebb gyűjtemények. Mindegy is, a nemrégen elhunyt híres magyar-amerikai pszichológus-filozófus, Csíkszentmihályi Mihály mára világhíressé vált flow-elmélete szerint az a lényeg, hogy magának a gyűjtőnek, alkotónak, készítőnek örömet szerezzen. 

A kiállítást Bőcs Istvánné Zsuzsanna, a polgármesteri hivatal munkatársa nyitotta meg, ő a hűtőmágneseit hozta el, mondván, az emlékeik miatt kedvesek e darabok. Kezdetektől fogva vesz részt a hobbikiállítás összeállításában, bátorítja a gyűjtemények bemutatását – a kényszeres gyűjtögetés azonban senkinek ne jusson eszébe ezen ártatlan szenvedélyekről. Neumann-Lendvai Judit szalagrózsa-csokrokat köt, nem élővirágból tehát, a maga örömére kezdte, kikapcsolódásként, ma már ünnepi alkalmakra is kérnek tőle egyedi darabokat. Szabó Istvánné Ilona kék üveg- és kerámiatárgyakat gyűjt, Varga Ilona golyóstollakat, Lőrincz Jánosné Angéla a horgolt figurákba „bolondult bele”, a japán technikájú amigurumi most különösen népszerű. Az ősszel elhunyt Görgényi Istvánné Éva lánya édesanyja kivarrott terítőit hozta el, a klasszikus népi hímzések örökre szépek. Csernáné Bogár Ilonka, a falu postása az elefántokat gyűjti, kicsiben, Marczinkó Kitti préselt érméket rejt a fiókjában utazásairól, Szakács Rozália pénztáros véletlenül odakerült, idegen aprópénzeket „szedeget” össze a kasszából.

Fekete Imréné Mária sokat utazik családjával, s útjairól az itt fellelt kövekből hoz haza néhányat a hátizsákjában. Másnak nem értékesek, neki az emlékek miatt igen, s érdekes előadást rögtönzött a tárlókban bemutatott kincseiből. Sivatagi rózsát (ez kő) hozott az arab sivatagból, a földön heverő kövek közül az olasz-etruszk temetőből, a Kheopsz-piramis aljáról, Baskíria-Magna Hungariából, a Vezúvtól, a kárpátaljai Vereckei-hágótól, a Sínai-félszigetről (Mózes itt hozta le a hegyről a tízparancsolatot az Írás szerint), Santoriniről, s a Solfatara működő vulkánja tövéből. És hozott kősódarabot az erdélyi Parajdról, nem szenet, csak követ az egyik bezárt tatabányai bányából, meddőkövet egy kétezer éve működő, a római időktől fennálló erdélyi aranybányából, ahol száz éve már a románok bányásszák a kincset. Máriának van igazi meteoritkövecskéje, ezt vette Amerikában, s faragatlan alabástromot kapott az egyiptomi Királyok völgye egyik műhelyéből. 

Az alcsútdobozi, fiatal Gulyás András a Budapesti Műszaki Egyetemen informatikát tanít, a hivatalos megnyitóra ő kapott felkérést. Édesanyja régi alcsúti gyakorló katolikus családból származik, édesapja régi tabajdi református família sarja, presbiter. A fiatalember senkit nem akart „rendre utasítani”, ám a Bibliát fogta kezében, hogy Máté evangéliumából olvasson fel a gyűjtés lélektanát másképpen is kiegészítendő. „Gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, a hol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és a hol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.” (Máté 6. 20. 21.)