Frissen Fejérből

2021.11.08. 07:30

Egy fajsúlyos életmű – Fehérváron nyílt meg Szabó Ákos tárlata

1964 tele után újra Székesfehérvárra érkezett az „európai magyar”. Szabó Ákos festőművész életműkiállítását az alkotó jelenlétében és köszönetével nyitották meg szombaton a Csók István Képtárban.

FMH

Szabó Ákos eddigi legteljesebb munkásságát láthatjuk a székesfehérvári Csók István Képtárban

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Székesfehérváron, a Csók István Képtárban nyílt meg Szabó Ákos festőművész első átfogó, magyarországi életműkiállítása. Az 1936-ban született grafikus, festőművész ugyanis számos hazai és külföldi tárlat szereplője volt, a Műcsarnoktól a Magyar Nemzeti Galérián át Párizsig, Barcelonáig, Milánóig bemutatták műveit a nagyközönségnek.

Szabó Ákos eddigi legteljesebb munkásságát láthatjuk a székesfehérvári Csók István Képtárban
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Székesfehérváron ezúttal a művész eddigi legteljesebb munkásságát láthatjuk: a Csók István Képtárnak ugyanis három nagytermében sorakozik az alkotó több mint száz, mágikus realizmusra jellemző, néhol fotorealisztikus, néhol abszurd és szürrealista alkotása – a korai munkáktól, a fő műveken át egészen a legfrissebb alkotásokig. Az életműkiállítás megrendezését a Nemzeti Kulturális Alap Össz­művészeti Programok Kollégiuma kiemelten támogatta.

– A festő művei hazatértek – fogalmazott Vargha Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, országgyűlési képviselő a megnyitón, utalva arra, hogy Szabó Ákos fél évszázada Franciaországban telepedett le, magyarságát mégis ma is, normandiai otthonában alkotva is őrzi. – Köszöntjük a mágikus realizmus mesterét újra itthon – tette hozzá. Szabó Ákos ugyanis 1964-ben a székesfehérvári téli tárlaton már bemutatkozott egyszer a városban.

Cser-Palkovics András polgármester szintén külön köszöntötte a művészt, s nagyra értékelte, hogy ezt a sokrétű, izgalmas életműkiállítást Székesfehérváron mutathatják be. Elgondolkodtató, értékes és szép élményt ígér a város vezetője a tárlat látogatóinak.

Pokrovenszki Krisztián, a Szent István Király Múzeum igazgatója elmondta: a valóság hű ábrázolása magával ragadó élmény Szabó Ákos művein, majd megköszönte Tóth Norbertnek, a tárlat kurátorának és csapatának és a múzeum kollégáinak a munkát. L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója hangsúlyozta: olyan mester kiállítása ez, aki az elmúlt évtizedekben rendkívül széles körű, nagy terjedelmű és fajsúlyos életművet hozott létre, amely újdonság lehet a magyar műértő közönségnek, hiszen egy-két kivételtől eltekintve nem találkozhattak vele a magyarországi kiállítóterekben. A 85 éves alkotó maga is mikrofonhoz állt, s megköszönte az alkotások szemlélőinek a figyelmet, „amivel egyénenként felnyitják a nekik címzett üzenetet, ami benne van a képekben”. „Mert az névre szól – fogalmazott –, ezért »olvassák el«. Az nekem nagyon jól fog esni…”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában