Frissen Fejérből

2021.10.19. 17:57

Szent örökségünk Szent István király életműve Fejér megyében

A Fejér megye értékei az ezeréves megye tükrében, valamint a Mesés Fejér megye című kiadványokat hétfőn a megyeházán mutatták be.

V. Varga József

Bödő István (b), Molnár Krisztián és Kész-Varga Mónika a bemutatón

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A Fejér Megyei Önkormányzat az Agrárminisztérium által kiírt pályázaton 4 millió forint támogatást nyert a két kiadvány elkészítésére és kiadására.

– Szent István király életműve, az általa megalkotott keresztény, a több mint ezeréves magyar állam a mi legszentebb örökségünk Fejér megyében, az államalapítás bölcsőjében – mondta el lapunknak Molnár Krisztián, a megyei közgyűlés elnöke. – Éppen ennek a felelősségnek a jegyében vállaltuk fel a Fejér Megyei Értéktár létrehozásával értékfeltáró és értékőrző munkánkat, hogy minden eddiginél nagyobb gondot fordítsunk a bennünket körülvevő megyei értékeink megbecsülésére, megőrzésük és megismertetésük fontosságára.

Bödő István (b), Molnár Krisztián és Kész-Varga Mónika a bemutatón
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A két kötetet Molnár Krisztián és a két szerkesztő, Bödő István és Kész-Varga Mónika mutatta be. A Fejér megye értékei az ezeréves megye tükrében című könyv egyrészt megyénk közigazgatási változásait taglalja tudományos igénnyel írásban, korabeli térképek és mai fotók segítségével, másrészt a megyében található jelentősebb, közigazgatásilag fontos épületekkel is megismerteti az olvasót. Az időskála, ha úgy tetszik, 1009-től egészen 2020-ig terjed.

A Mesés Fejér megye kötet a Fejér Megyei Értéktárban szereplő tételeket mutatja be. A kiadvány könnyed hangvételű, fotókkal gazdagon illusztrált, hiszen általános iskolások és középiskolások számára készült; a szerzők alkalmazkodtak e korosztály gondolkodásmódjához és szóhasználatához. A könyvben a megyei értéktár 59 értéke szerepel – Fejér kincseinek száma időközben 64-re gyarapodott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában