Frissen Fejérből

2021.10.25. 14:20

Öt megye mérette össze a hangját Kisfaludon

Népdalkörök és szólisták számára rendezett térségi és országos népzenei minősítőt a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ, valamint a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége.

Borsányi Bea

A Baka dalkör Nagylókról érkezett a megmérettetésre

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az idei megmérettetésre öt megyéből hét produkció jelentkezett – érkeztek megyén kívülről is –, dalkörök és szólisták egyaránt. Közülük ketten térségi, öten országos minősítésért léptek színpadra a Kisfaludi Közösségi Házban vasárnap délelőtt, ahol elsőként – a versenyen kívül, az esemény megnyitójaként fellépő fiatal népdalszakos diák, Bíró Sára után – a helyi Búzavirág Dalkör szerepelt.

A Baka dalkör Nagylókról érkezett a megmérettetésre
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A szakmai zsűriben Vakler Anna népdalénekes, népzenetanár, Németh István népzenegyűjtő, népzenekutató és Varró János népzenész, népzenetanár foglalt helyet. A vendégeket Horváth Miklós Csaba, önkormányzati képviselő köszöntötte. A járvánnyal nehezített ínséges idők után talán kissé nehezebben indulnak most újra a minősítő versenyek is, és ami ma már szinte megszokottnak tekinthető, a jelentkezők közül sem érkezett meg mindenki – ketten is lemondták a szereplésüket az esemény előtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában