2021.09.18. 07:10
Fehérvári szalon, tele műalkotással
Pénteken a Csók István Képtárban nyílt meg a Fehérvár Szalon 2021 című kiállítás.
Az alkotások október közepéig láthatók
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap
A művészetbarátok újra fehérvári, illetve a városhoz kötődő alkotók munkáiból csemegézhetnek. A szalont alapvetően kétévente rendezik meg, tavaly azonban – a Covid miatt – ez is elmaradt. Az idén tehát három év után láthatunk válogatást a képző-, ipar- és fotóművészeti alkotásokból, amelyek közül a legjobbakat zsűri: Czene Márta és iski Kocsis Tibor festőművészek válogatták és díjazták.

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap
A Csók István Képtárban tartott megnyitón kiderült: Székesfehérvár Megyei Jogú Város kiemelt díjazottjai Kőnig Frigyes és Cservenka Edit festőművészek lettek. A város további elismertjei Dér Adrienn képzőművész, Burián Norbert szobrászművész, valamint Végvári Beatrix grafikusművész. A Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvány díját – amelyet Lehrner Lóránt kuratóriumi tag adott át – Csizik Balázs képzőművész kapta.
A kiállításon – amelynek kurátorai Izinger Katalin és Szűcs Erzsébet művészettörténészek – Lehrner Zsolt alpolgármester mondott köszöntőt, a tárlatot pedig – a „lírai én szemszögéből” – Gellén-Miklós Gábor költő nyitotta meg.

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap
A művek október 17-ig láthatók.
Frissen Fejérből
- Iváncsa: az alvállalkozó nem fizetett, a dolgozók sztrájkoltak
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban
- Baleset történt Dunaújvárosban
- Kellemetlen első tapasztalat: online vérvételi időpontfoglalás után a fehérvári laborban
- Bemutatták Sobor Antal válogatott novelláskötetét