Frissen Fejérből

2021.09.02. 17:49

Komoly zenei menü a szimfonikusoktól

Csütörtökön sajtótájékoztatón ismertették az Alba Regia Szimfonikus Zenekar aktuális évadának terveit, valamint bemutatták az új művészeti vezetést.

Bokros Judit

A zenekar szeptember 13-án kezdi a koncertezést – tudtuk meg a tájékoztatón. Balról: Dobszay Péter, Lehrner Zsolt, Ruff Tamás, Dobri Dániel, Szabó Balázs

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A zenekar augusztusban, a Székesfehérvári Királyi Napokon tartotta évadnyitó hangversenyét.

A sajtótájékoztatón Ruff Tamás igazgató, Dobszay Péter vezető karmester, művészeti vezető, Dobri Dániel kortárs zenei művészeti vezető és Szabó Balázs művészeti tanácsadó, valamint Lehrner Zsolt alpolgármester volt jelen.

Ruff Tamás elmondta: már az évadnyitón kiderült, mire számíthat a közönség a jövőben. Elindult egy várhatóan új korszak, nem szakítva a hagyományokkal, de friss kezdeményezésekkel telve. Kissé megújított köntösben megmaradnak a megszokott bérletek, ám lesz Ünnepi bérletsorozat is például halottak napi vagy húsvéti koncerttel. Folytatják a fiataloknak szóló Partitúrát, és a kortárs zene ügyét is összehangolják ezzel. Összességében június 15-ig a közönség rendelkezésére állnak. Az igazgató hozzátette még: a Covid miatti bizonytalan helyzetben új bérletezési konstrukciókat találtak ki a fehérvári közönségnek, így a koncertekre háromféle bejutási lehetőség kínálkozik. Valamint az évadot őszi és tavaszi szemeszterre bontották, ezekre külön is lehet bérletet váltani.

A zenekar szeptember 13-án kezdi a koncertezést – tudtuk meg a tájékoztatón. Balról: Dobszay Péter, Lehrner Zsolt, Ruff Tamás, Dobri Dániel, Szabó Balázs
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Lehrner Zsolt kifejezte, hogy a zenekar az évadnyitó hangversenyen már bizonyított. Örül annak, hogy nyitnak a kortárs zene irányba, és foglalkoznak a közönségneveléssel is.

Dobszay Péter a három hagyományos bérlet – Farkas Ferenc-, Somorjai- és Filharmónia-bérlet – koncertjeit mutatta be. Illetve elmondta, hogy három éven át tartó, nyolc koncertből álló Beethoven-sorozatot is indítanak. Szeretnék a zeneszerző nagyságát életút szerint haladó koncertekkel bemutatni.

Dobri Dániel zeneszerző kifejtette: nem sok zenekar van manapság, amely ennyire szívén viseli a kortárs, 21. századi zene képviseletét. Az évad új, kortárs muzsikával foglalkozó programja három szegmensre épül: lesz klub a Pelikán Fészekben, kamarazenével. Elindítanak egy kortárs zenei ismeretterjesztő programot, elsősorban a YouTube videócsatornán. A harmadik szegmens a nagyzenekari koncerteket jelenti, amelyeken az új darabokat integrálják a bérletrendszerbe.

Szabó Balázs elmondta, hogy zenetörténészként már a 2022-es ünnepi év is foglalkoztatja. Nyári kutatásai alapján, a korábbi jubileumi koncertekre épülve körvonalazódik egy terv egy jövő nyári koncertsorozathoz, akár operabemutatóval.

Lássunk egy kis ízelítőt a zenekar tervezett koncertjeiből!

A Farkas Ferenc-bérlet első alkalma szeptember 13-án, hétfőn lesz a Vörösmarty Színházban. A Gyöngyszemek Prágában című esten elhangzik Smetana Moldva című műve, valamint Dvořák Szláv táncok című ciklusa és nagyszabású, 8. szimfóniája.

A Somorjai-bérlet ezúttal már ősszel elindul: az első hangverseny a Szent István-teremben lesz szeptember 23-án, csütörtökön, Vonósszerenád címmel.

A Filharmónia-bérlet januári műsorán Brahms-, Schumann- és Schubert-művek hangzanak el.

További részletek a zenekar honlapján, az arso.hu-n találhatók!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában