Gazdag merítés látható a helyi alkotók műveiből a Csókban

A Szent István Király Múzeum legtágasabb kiállítóterében igazán jól érvényesülhetnek a nagyméretű, vagy több helyet foglaló alkotások is, így például a két kiemelt díjas, Kőnig Frigyes és Cservenka Edit festőművészek képei. Ám a legtöbb munka mondhatni, „átlagos” méretű, tehát akár egy lakás falán is elférne, jól mutatna – s most itt, a szellős térben más művekkel együtt érvényesül.

A megnyitón Pilinszkyt is megidézték, az évfordulók kapcsán

A Fehérvár Szalon kiállítássorozat ezért is érdekes: mivel sok művész szerepel rajta, ezért mindig változatos anyag alakul ki, amelyben megtalálhatók, felismerhetők a régóta alkotó, Székesfehérvárhoz kötődő művészek, de mindig találni „újoncokat” is, akiknek friss munkái hozzátesznek az összképhez.

A fehérvári önkormányzat által útjára indított Szalonra pályázás útján kerülhetnek be a művészek – ez idén sem volt másképp. A különbség az volt, hogy az alapvetően kétévente megrendezendő kiállításra ezúttal három év után került sor, hiszen a tavalyi a Covid miatt kimaradt. S ugyan valóban unalmas ezt újra és újra hangsúlyozni – ahogy arra a tárlat egyik kurátora, Izinger Katalin művészettörténész is utalt a megnyitón –, mégis szükséges megemlíteni. Hiszen így még tágabb időszakot fog át a végeredményül összeállt anyag, amelyhez a zsűri a legjobbakat válogatta ki a fehérvári, illetve ide kötődő művészek alkotásai közül. A látogató tényleg nagyon színes kiállításba csöppenhet, s már a földszinten olyan kedves csemegékkel találkozhat, mint például Revák Katalin porcelánelefántjai, vagy Máder Barnabás áttört porcelán kockái. Itt láthatjuk az egyik díjazott, Dér Adrienn érdekes ládikóit is, amelyekhez kirakó darabokat, porcelánfigurák fejét használta fel. (A díjazottak névsorát a megnyitóról készült tudósításban közöltük.)

Az emeleten aztán csak úgy tobzódhatunk a változatosságban: Kiss László fotográfus Tánc című fekete-fehér sorozata természeti jelenséget mutat meg érdekes megközelítésből, átlényegítve. Szolnoki Szabolcs szürreális festményén valami álomszerű, intim jelenet elevenedik meg előttünk szinte csak jelzésszerűen megmutatott térben, láthatunk nagyon színes, egymáshoz nőtt téglalapokat egységgé szerveződve Szegedi Csaba képén, Pinke Miklós szintén színgazdag, hangulatos festményein rácsodálkozhatunk a mikrokörnyezet szépségeire, és még sokféle, egyénien ábrázolt jelenet, gondolat önt formát előttünk a térben. A színek mellett sok a sötét tónusú, borongósabb munka is. Hogy ez a másfél éve rajtunk „ülő” Covid hatása-e, avagy másé, nem derül ki.

Az viszont biztos, hogy mind a két kiemelt díjas műre jellemző a rózsaszínes, lilás, élénk színek használata. Ugyanakkor Kőnig Frigyes Sternberg című sorozatán sok szürkét is használ, ami még érdekesebbé teszi a látványt. Cservenka Edit hatalmas, gesztusfestészeti technikát is bevető két képén pedig intim jelenetekre enged következtetni a szándékoltan kusza ábrázolás.

A tárlatot a „lírai én” szemszögéből megnyitó Gellén-Miklós Gábor költő szövegében a „hely szellemének engedelmeskedve”, az idei kettős évforduló kapcsán megidézte Pilinszky János költőt is, aki annak idején több kiállítást nyitott meg. Mint fogalmazott: Pilinszky „…éppen negyven esztendeje hagyta el emez siralomvölgyet, elvíve magával verseinek esszenciáját, a csendet, az igazit, a bor és kenyér csendjét, az irgalom csendjét, a természet csendjét, a színek és formák csendjét, az egyetlenegyen hiteles beszédet, amelyet mi már nem ismerünk. (…) De ezek a művek itt körülöttünk, a szalonban, a fehérváriban, ismerik ezt a csendet. Menjünk közel hozzájuk, és hallgassuk meg őket, alázattal és figyelemmel.” A csendre vágyó látogató ezt október 17-ig teheti meg.