Falak és kapuk címmel nyílt meg Büki Zsuzsanna kiállítása a Pelikán Galériában

Falak és kapuk – előbbi elzár, elválaszt, utóbbi megnyílhat, át- vagy beengedhet. A falról leginkább egy kemény, szigorú, ellenálló képződmény jut eszembe, ami megfoszt a továbbjutás lehetőségétől, a kapu pedig épp utóbbi ellentétét szimbolizálhatja: segíti az áthaladást, a továbbjutást. Már amennyiben nyitott, ugyebár. Mert ha zárt, akkor nagyjából ugyanott tartunk, mint a fal esetében. És hát ebből kiindulva a falnak is lehet pozitív jelentése, minősége, hiszen megvédhet a külvilágtól, lehatárol egy biztonságos teret. Büki Zsuzsanna képzőművész e két motívumra, építményre alapozta legújabb – a fehérvári Lánczos-Szekfű- ösztöndíj támogatásának köszönhetően is létrejött – tárlatának anyagát.

Művészetének központi eleme az ember által létrehozott tárgyi világ

A képek az elektrográfia műfajában készültek, amelyet Büki gyakran és kreatívan használ. Itt az alkotás lényegében a számítógép segítségével nyeri el végső formáját, ám a művész felhasználja hozzá saját grafikáit, akvarelljeit, illetve jelen esetben fotóit is. Büki Zsuzsanna ugyanis nagyon szeret fotózni, akárcsak kirándulni, így szinte evidens, hogy a környező országokban – például Szlovákia, Horvátország, Németország – tett látogatások alkalmával készült képeket építette be az elektrográfiákba. Az ott látott építészeti megoldások, a csak részletekben megmaradt épületek inspirálták. Erről maga az alkotó így vallott a tavaly elnyert ösztöndíjhoz leadott pályázatában: „Művészetem központi eleme, főszereplője az ember által létrehozott közeg, tárgyi világ, amelyet az ember évezredek óta különböző célokból, érdekekből maga köré emelt, hasznosnak, lényeginek tartva megalkotott... főként az ember által magára hagyott, nem gondozott, ottfelejtett formák: a fragmentumok.” A kiállítás huszonnyolc képét megtekintve jól kirajzolódik ez a közeg, illetve annak egy-egy részlete. Ugyanakkor át is lényegül mindez, valahogy időtlenné válnak a falak, kapu- és átjárórészletek, egyéb tárgyakról készült képek, ahogy egymásra rétegződnek a grafikákkal, festményekkel. Olykor finomabb, visszafogottabb színek a jellemzőek, máskor a művész feltűnőbb, igen színes megoldásokat alkalmaz.

A megnyitón Izinger Katalin művészettörténész egyebek mellett úgy fogalmazott: „Büki Zsuzsa szokatlan következetességgel és tudatossággal járja a saját útját, és követi azt a művészeti programot, amit évtizedekkel ezelőtt elkezdett. Utazik, szemlélődik, megfigyel, érzékel, így alkotott meg egy csendes, lírai, önmagában is teljesség felé ható képi és gondolati világot.” Az elektrográfia műfaja kapcsán rámutatott, hogy a digitális képalkotás egyik kulcsfogalma a layer, vagyis a réteg, illetve a rétegekből építkező képalkotás. Büki Zsuzsa örömmel illeszti össze és egymásra a rétegeket, szinte kollázst létrehozva, ám az alkotás ez esetben nem emelkedik ki a síkból. A számítógép segítségével a rétegek áttűnnek egymás alól, így engednek a dolgok mélyére látni. A művészettörténész arra is felhívta a figyelmet, hogy a tárlaton számos cím utal a fényre (például Fényfal, Fényháló, Téli fény), amely az alkotó érdeklődésének egyik fő irányát mutatja, ugyanakkor az elektrográfiára is utal. Az idő és annak múlása ugyancsak foglalkoztatja a művészt, aki az emberi jelenlét nyomait, az elmúlás, a természetes pusztulás jeleit is kutatja. A korok és kultúrák egymásra rakódott köveiben, repedéseiben lel meg fontos motívumokat, amelyeket aztán beépít képeibe. „Büki Zsuzsa (...) megszemléli és szemlélteti a málló idő metaforáján keresztül a soha vissza nem térőt, de mindig kijelöli a gondolat irányát, megoldást is kínál” – fogalmazott a művészettörténész. A kiállítás szeptember 24-ig látható – figyeljenek a múló időre...!