Frissen Fejérből

2021.08.24. 07:20

Szabadon, inspiráltan alkottak a móri telepen

A Lamberg-kastély szomszédságában, a Szabadiskola épületeiben dolgoztak két héten át művészek a Székesfehérvári Művészek Móri Művésztelepének keretében.

Bokros Judit

Szentes Ottokár két kisebb festmény után egy nagyméretűn dolgozott, vegyes technikával

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Idilli, nyugodt környezetben, a Képző- és Iparművészeti Szabadiskola Alapítványhoz tartozó épületekben dolgozott kilenc művész két héten át, vagy kevesebb ideig. A telep vasárnap zárult, mi pedig még a múlt héten látogattunk ki.

Szűcs Erzsébet művészettörténésztől, szervezőtől megtudtuk: három alkotó (Szarka Tamás keramikusművész, Szegedi Csaba festőművész és Szentes Ottokár festőművész) végig, Csizik Balázs vizuális művész, Deák Balázs fotós és Végvári Beatrix grafikusművész az első héten, Cservenka Edit festőművész, Szendefi Petra keramikusművész és Koppány Attila festőművész pedig a második héten volt jelen (Csizik Balázs és Cservenka Edit először vettek részt ezen a művésztelepen). Egy vagy két hét állt tehát a rendelkezésre ahhoz, hogy szabadon, akár a móri helyszín által inspirálva készítsenek műveket a maguk stílusában.

A műhelyben ottjártunkkor, a második hét elején Koppány Attila és Szentes Ottokár szorgoskodott, Szegedi Csaba éppen távol volt. Attila előző nap érkezett, s már három, élénk színű, geometrikus formákat és csíkokat ábrázoló festménynél tartott. Kiderült, hogy részben folytatta a nemrég a Pelikán Galériában rendezett Piramisvilág című kiállításában látott sorozatot. Ebben a piramis ősi motívumát új, kortárs kontextusba helyezi, és lényegében megszemélyesíti őket. Ezenkívül pedig a csíkok foglalkoztatják, amelyek akár a piramisokkal együtt is megjelenhetnek egy-egy festményen. Attila azzal is kísérletezik, hogyan lehet utóbbiakat beemelni a saját művészetébe. A hatás lehet rejtélyes, vibráló. A festmények viszonylag gyorsan megszületnek a keze alatt, mert tudja, hogy mit akar csinálni, és megvan hozzá a technikája – fogalmazott.

Szentes Ottokár két kisebb festmény után egy nagyméretűn dolgozott, vegyes technikával
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Szentes Ottokár egy hatalmas vászon előtt ült, mögötte, a falon pedig két kisebb, már kész festmény függött. A készülő alkotás részlete egy ablak volt. A művész korábbi kirándulások alkalmával – pél dául épületekről, azok részleteiről – készített fotókat használt fel inspirációként. Ezek hatására indult el benne egy képalkotási folyamat, amelyben egységet alkottak a geometrikus formák és a burjánzó felületek. Most az újdonságot az jelentette számára, hogy az addig elkészült két festménynél vastagon alapozott vászonra festett rá akvarell technikával, így egészen más lett a hatás. A nagyméretű képen pedig váltva használta az olaj- és az akvarellfestéket, így áttetszőbb és sűrűbb felületek jöttek létre. Ottokár nagyon szereti a móri telep reneszánsz légkörét, amelyben grafikusok, szobrászok, festők veszik körül az embert, szóval általában igazi műhelyhangulat alakul ki. Jó, hogy több napon át lehetnek együtt, így jobban belemerülhetnek a munkába. Ráadásul az épület körül található tárgyak is inspirálóan hatnak – mondta.

Cservenka Edit festőművész még csak készülődött a munkára, de több tervvel érkezett. Alapvetően szereti, ha egy művésztelep légköre hat rá, és valamelyest spontán az alkotói folyamat – tudtuk meg tőle.

A kastély parkjában található kútházban beszélgettünk a háromgyermekes Szendefi (korábban Keller) Petrával, aki ismét kerámiákat alkotott. Miután felidézte, hogy még a Tóparti gimnázium művészeti tagozatos tanulójaként járt először a művésztelepen, majd később már családosként vett részt rajta többször, azt is elárulta: kerámiamadarakat készít. Méghozzá olyanokat, amelyeknek beszédes a nevük – például vörösbegy, szarka -, és ennek megfelelően, de nem konkrétan ábrázolja őket.

Szarka Tamás két hetet töltött el a telepen, és két témával készült. Az egyikhez régi porcelántányérokat használt fel, ezekbe készített újabb porcelánelemeket, mindezek pedig egy máztóba, -tócsába kerültek. A másik ötlet a rétegekből indult ki: az alkotó egy szétmállott vashordó darabjait használta fel, ugyancsak porcelánnal kombinálva.

Közben azonban alakult egy harmadik téma is: a fémöntés során, a kifröccsenő anyagból született furcsa kis lényekkel kezd majd valamit – ám erre már otthon kerül sor.

A művészek a telepen készült munkáik egyharmadát ajánlják fel a részvételért cserébe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában