Frissen Fejérből

2021.08.05. 20:11

Balettos évadnyitó – Novemberben várható az első új bemutató Pillangók címmel

A Székesfehérvári Balett Színház tervezett darabjairól és lehetséges jövőbeli otthonáról is szó esett csütörtökön.

Bokros Judit

20210805 Székesfehérvár, Balett, sajtáj, Lerner, Egervári, évad, előadások. Fotós: Fehér GÁbor FG Fejér Megyei Hírlap

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A megyeszékhelyen három éve megalakult társulat augusztusban szokásos évadnyitó ülését ezúttal a Már vártalak kávézóban tartották, ahol jelen volt Lehrner Zsolt alpolgármester is. Tőle a balettszínházat méltató gondolatai után megtudhattuk: már zajlik a felmérés annak érdekében, hogy a társulat színvonalasabb és végleges otthonra találhasson a vasúthoz közeli VOKE-ban. Az alpolgármester a város nevében köszönetét fejezte még ki a táncosoknak az elmúlt évad kemény munkájáért.

Ugyancsak ezt tette a társulat igazgatója, Egerházi Attila, aki a járvánnyal sújtott időszakról elmondta: a támogatásnak köszönhetően nem csak hogy együtt tudtak maradni, és átvészelték a nehéz évadot, hanem meg is élték azt. Ezután felelevenítette, hogy a 2020/21-es évadban öt bemutatót tartottak, ebből három zajlott közönség előtt, a másik kettő online volt. Szólt a fontos programjaikról, a Mozdulj Fehérvár! című projektről, majd rátért a 2021/22-es évadra. Az első bemutatójuk a tervek szerint november 15-én lesz a Vörösmarty Színházban, Pillangók munkacímmel, a közönség pedig három egyfelvonásos balettet láthat. Már a jövő év áprilisában várható a MÜPA Bartók Fesztiválján a Parádé című darab premierje, amely a Boban Markovic Orkestarral közös produkció.

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Az eddig online bemutatott Aladdin című családi balettet szeptemberben kétszer szeretnék előadni a Vörösmarty Színházban, és szintén itt mutatnák be közönség előtt a Fantomfájdalom című táncdrámát október 1-én, majd a Hattyúk tavát október 19-én. Repertoáron tartják még továbbá a Carmen, a Rómeó és Júlia valamint a Diótörő című darabokat.

A Fantomfájdalommal hamarosan utaznak is: augusztus 12-én a Szarvasi Vízi Színházban lépnek fel, majd még több városban – köztük Kolozsváron – is előadják a produkciót. A társulat idén újra szerepel a Királyi Napok megnyitóján augusztus 13-án, pénteken.

Egerházi Attila egyebek mellett szólt még a személyi változásokról: két művésztől elköszönnek, és három táncos – Chiara Malavasi, Eva González Buendía, Elinor Ostrovsky – érkezik a társulathoz, ahol státuszbeli változások is történtek. Gyakornokoknak is adnak lehetőséget: ezúttal nyolcan dolgozhatnak együtt a társulattal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában