Frissen Fejérből

2021.07.13. 07:05

Hatodszor rendezik meg idén az Echo Nyári Akadémiát

Újra a Károlyi-kastély ad otthont annak a színvonalas, egyhetes zenei kurzusnak, amely Fülei Balázs Liszt-díjas zongoraművész ötlete nyomán és művészeti vezetésével valósul meg.

Bokros Judit

Fülei Balázs Pauló Zsuzsannának segít abban, hogyan lehet még jobb a zongorajátéka

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az Echo Nyári Akadémiát hatodszor rendezik meg július 11–17-e között, magyar és külföldi zenészek, növendékek részvételével. Idén összesen tizenöt ifjú művész vesz részt a kurzuson, amelyen Fülei Balázs mellett Kováts Péter hegedűművész és Varga István gordonkaművész ad órákat. Az akadémia programjának egy része nyílt, hiszen a művészek 13-tól, keddtől minden nap adnak úgynevezett kávékoncerteket, amelyek látogatása ingyenes, lesz továbbá záró hangverseny, idén először pedig két este is komolyabb fellépők érkeznek. Kedden a Muzsikás Együttessel lesz közös koncert, szerdán pedig a Korossy Kvartett játszik. Igazi zenei csemegék várhatók tehát.

Donáczi Cseperke csellótudását jött tökéletesíteni az akadémiára
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Fülei Balázzsal és néhány tanítványával az aktuális zongoraóra végén beszélgettünk. Míg a Főispán-teremben a még középiskolás, Szombathelyről érkezett Farkas Botond készülődött a hangszerhez, addig a már a Zeneakadémiára járó Pauló Zsuzsanna és Donáczi Cseperke arról mesélt, hogyan kerültek a nyári akadémiára. Mint kiderült, mindketten harmadévesek lesznek, és az egyetemen ismerkedtek meg, kamarazenei koncertet is adtak együtt. Cseperke csellóművésznek tanul, és már a tavalyi kurzuson is részt vett. Nagyon elégedett volt, ezért ajánlotta Zsuzsának is, akinek pedig a zongora a hangszere. Ketten együtt döntötték el, hogy jelentkeznek az akadémiára, és közösen választották ki azt a zeneművet, amelyet itt dolgoznak fel. Ez Beethoven C-dúr szonátája, a szerző kései műve. Ezen felül mindkettőjüknek vannak szólódarabjai is.

Fülei Balázs hozzátette: egy ilyen kurzusra jellemzően azért jelentkeznek a fiatal művészek, mert attól a tanártól tanulhatnak, akit egyébként is nagyra becsülnek, aki oktatja őket. Vagy pont azért, mert csak itt van lehetőség tanulni valakitől – a magyar résztvevőkre legalábbis ez vonatkozik. Egy-egy ilyen műhelymunkának nagyon erős gondolatébresztő jellege van. Mivel kivételes, egyszeri alkalmakról van szó, ezért ezeken az órákon olyan impulzusokat kaphatnak a növendékek, amelyekkel még tovább fejlődhetnek.

– A zenei felnőtté válás szerintem ott kezdődik, amikor a sok különböző helyről, embertől érkezett információt a zenész elkezdi szelektálni, és ez alapján kialakítja a saját stílusát. Ebben segíthetnek a hasonló kurzusok. Egy fiatal művész jellemzően kötődik a tanárához, sokszor utánozza azt, ám ez nem megvetendő jelenség, hiszen így alakíthatja majd ki a saját egyéniségét. Itt egy napon belül akár több oktató véleményét is kikérhetik – fogalmazott Fülei Balázs.

Fülei Balázs Pauló Zsuzsannának segít abban, hogyan lehet még jobb a zongorajátéka
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az egyhetes kurzusra a fiatalok hozzák magukkal a repertoárt, a szervezők pedig a keretet biztosítják a gyakorláshoz. Az említett három oktatón kívül van még két zongorakísérő: Dani Imre és Kovalszki Mária. Az „akadémisták” pedig a gyakorlás és a próbák mellett szabadidős programokon is részt vesznek, hiszen lesznek előadások, de kirándulás, borkóstoló is szerepel a programban.

A 17-ei, szombati záró koncerten várhatóan minden résztvevő – köztük a környező országokból érkezett külföldiek – fellép.

A délutáni kávékoncertek ingyenesen látogathatók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában