A zene szól

2021.07.04. 07:00

Footprints – Örömzenélésből a nemzetközi hírnév felé tart a fehérvári jogász zenekara

Bérces Viktor jogász, egyetemi docens neve a zenei életben nem ismeretlen, számos hazai formáció állandó billentyűse és zeneszerzője. A pandémia alatti koncerthiányban aztán fogta saját zenekarát és két hónap leforgása alatt a nulláról elkészítették debütáló albumukat.

Elekes Gergő

A baráti társaság sikeres zenekarként is működik

Fotó: Karvalics Péter

A Footprints nevű formáció azonban nem idén született, bár az is igaz, ezzel a nével nem fogunk találkozni az elmúlt évek Google keresései között.

– Tíz éve ismerjük egymást a tagokkal, az egész egy balatonfüredi baráti társaság örömzenélésének indult. Csak feldolgozásokat játszottunk, főként a jazz műfajában. Annyira bulizenekarnak indultunk, hogy még a nevünk is az volt, hogy Csopak Demizson Zenekar. Azt hiszem, ez mindent elmond. Idővel aztán már komolytalannak gondoltuk ezt az irányt, a név sem felelt meg annak a szöveg-, és zenevilágnak, amit elkezdtünk felépíteni. Miután a dalokat is angol nyelven írjuk, hogy külföld felé is nyithassunk, mindenképp angol névben gondolkodtunk. Nézegettük a dalok címeit, és a Footprints, azaz Lábnyomok ragadt meg bennünk. E mögött ott is van egy kicsi üzenet, miszerint nem egy pár éves életútban gondolkodunk, hanem abszolút hosszútávban.

A névváltás mellett zenei műfajban is megújultak, a már meglévő jazz mellé a pop és a funk kúszott be. Minderre azért volt szükség, hogy egy sokkal szélesebb közönségnek alkothassanak. Az ember fejében a populáris zene hallatán sok előítélet felsejlik a rém egyszerű szövegek és a minimálisra lebutított dallamvilág terén, ám a Footprints tagjai arra törekedtek, hogy ne csak populáris, hanem igényes muzsika kerüljön ki a kezeik alól, amely a világ bármely pontján megállhatja a helyét. Ahogy mondani szokás, 19-re pedig lapot húztak, a biztos sikerű feldolgozások helyett ugyanis eredeti dalokban gondolkodtak.

– Elég rizikós volt, mert saját dalokkal jóval nehezebb az előrelépés, mint a feldolgozások esetében. Elég csak ránézni a mai slágerekre, még azok is feldolgozások, amikről az emberek azt hiszik, hogy eredeti dalok. Szerencsére van egy stabil közönségünk, akik koncertről koncertre kísérnek minket, amikor pedig azt látod, hogy fejből fújják a dalok szövegeit, az fantasztikus érzés! – mesélte Viktor.

Mielőtt tovább haladnánk, említsük meg az együttes tagjait: az énekért és a dalszövegért Márkus Luca felel, a gitároknál az országosan elismert jazzgitáros, Szakáll Norbert látható. A ritmikus ütemeket Csomós Ferenc szolgáltatja a doboknál, a basszust pedig Nyakas Krisztián szólaltatja meg. No és persze ott van Viktor a billentyűknél.

A baráti társaság sikeres zenekarként is működik
Fotó: Karvalics Péter

Kreatív időszak, pandémia alatt

A koronavírus-járvány erősen rányomta a hatását a zenei világra, hiszen koncertezni nem lehetett. Mit tehet a kreatív elme ilyenkor? Hát alkot!

– A felvételekkel együtt mindössze két hónap alatt készült el kilenc eredeti dal. Megtaláltam ugyanis a szerzőtársamat, akivel nagyon egy húron pendülünk. Ilyen pedig velem korábban még sosem történt. Márkus Luca énekesünk a szövegíró, a zenékért én felelek. Maga az alkotás folyamata úgy zajlik, hogy megírom a dalt, amit aztán feljátszok zongorán egy mobilra. Ezt küldöm tovább Lucának, aki megírja rá a szöveget. Ez a folyamat pedig annyira jól megy köztünk, hogy 1,5 hónap alatt készült el a lemez összes dala. Luca küldött nekem rengeteg ilyen stílusú zenét, a fülem pedig kezdett ráállni erre az irányra. A felvételek a Kodolányi jazz tanszakán készültek, Somogyi József hangmérnök segítségével.

No de miből merítettetek ötletet, hogy ilyen hamar elkészült minden? – szegezem a kérdést a művésznek.

– Egyrészt tudjuk inspirálni egymást. Másrészt fontosnak tartom, hogy – annak ellenére, hogy alapvetően popzenét játszunk – Luca szövegei intellektuális tartalommal töltik meg a dalokat. Azt szoktam mondani, hogy olyanok, mint a megzenésített versek, melyek komoly témát ölelnek fel. A dallamok tekintetében könnyűnek tűnik a muzsika, ám a szövegek nagyon mély mondanivalóval bírnak.

A zenekar első lemeze digitális formában már elérhető, rövidesen pedig fizikai, azaz CD verzióban is a boltok polcain találjuk. Utóbbi, még ha ma már nem is annyira népszerű, Viktor számára fontos, úgy érzi, ennek van igazán presztízse. Pláne ha figyelembe vesszük, hogy ma már újra divatját élik a bakelitlemezek is.

Kérdésünkre Bérces Viktor elárulta, az albumról kedvenc nótája a Who Is My Destiny, melyhez videoklip is készült. Mint mondja, ezt írta meg először, az elsőszülött pedig örökké elsőszülött marad a szívében.

Irány a színpad!

Ahogy feloldották a karantént, számos fellépésre hívták a zenekart. Láthatók lesznek a felsőörsi PoccaZene Fesztiválon, Veszprémben a Rozé, Rizling és Jazz Napokon, a lemezbemutató koncertre pedig majd ősszel kerül sor a Budapest Jazz Klubban. A sikeres út mögött Viktor szerint a kulcs maga a barátság.

– Huszonöt év zenélés után jöttem rá arra, hogy bármilyen zenei képzettségnél fontosabb ez. Ettől tud jól működni a banda, megértjük egymást és egymásért dolgozunk.

További videoklipek is készülőben vannak, a soron következő a Trust Me lesz, ami a bulizásról szól és egy komoly története van. A forgatókönyv szinte már teljesen összeállt, a tervek szerint a klipet Budapesten forgatják. No és persze készül az új lemez is!

– Ha minden igaz, idén már érkezik is. Öt nóta elkészült, ezek ugyan még csak vázak, nincsenek meghangszerelve, de pontosan tudom, hogy mit szeretnék hallani, a fejemben minden le van modellezve. Ami biztos, hogy a második lemez kicsit egységesebb lesz az elsőnél. Ott kicsit kalandoztunk, sok műfaj keveredik benne, most azonban főként a funky-ra hajtunk rá. Ráfér a bulizás az emberekre.

A Footprints mellett pedig Viktorra további zenei teendők is várnak, hiszen Tóth Verával folyamatosan járja az országot, játszik a Charlie Band-ben, duózik Karácsony János-James-szel, valamint Heinz Gábor Biga Csókkirály-projektjében is fontos szerep hárul rá.

Kapcsolódó cikkek:

https://www.feol.hu/magazinok/berces-viktor-zenesz-jogasz-oktato-4819381/

https://www.feol.hu/kultura/helyi-kultura/zenesz-sorsok-koronavirus-idejen-berces-viktor-a-masodik-hullamban-dalszerzessel-tolti-idejet-4440922/

https://www.feol.hu/vezeto-hirek/szekesfehervari-jogasz-aki-hiressegekkel-zenel-2221741/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában