Emlékek nyomában

2021.05.19. 17:30

Bircsák Lajosné a hősöknek állít emléket A nagy háború és Iváncsa c. könyvében

Az I. világháború iváncsai résztvevőinek Bircsák Lajosné állított emléket könyv formájában. Többéves kutatás előzte meg a háborús hősökre méltón visszaemlékező kiadvány elkészültét.

Baráth Eszter

Bircsák Lajosné a hősöknek állít emléket A nagy háború és Iváncsa c. könyvében

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Bircsák Lajosné, egykori történelem szakos tanárként részben édesapja álmát is megvalósította azzal, hogy elkészítette az A nagy háború és Iváncsa című könyvet.

Személyes történeteken keresztül ismertet a kiadványában

– Édesapámnak az volt az elképzelése, hogy a XX. század világháborús vesztesé­geiről összegyűjti, amit lehet, de neki már nem volt ideje végigcsinálni. Amikor a századik évforduló elérkezett, Rózsafi János hadszíntér­kuta­tóval kimentünk az Isonzó völ- gyébe, végig jártuk Isonzó és Doberdó legnevezetesebb helyszíneit. Aztán hazajöttem és munkához láttam, hogy leírok és összegyűjtök mindent, ami számomra lehetséges. Átvettem édesapámnak azt a metódusát, hogy első sorban a hősi halottak, de a háborúban részt vevő hősök adatait kutatva gyűjtöttem össze mindent, ami elérhető – mesélte Bircsák Lajosné a kutatásokról és a munka kezdetéről.

Iváncsán bemutatták azt a három huszárruhát, amelyekkel a település ünnepeit, megemlékezéseit kívánják szebbé tenni. A ruhák megvásárlását régóta tervezte a község.
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

 

Korábban már előfordult, hogy egy eseményre béreltek viseletet, de ez a folyamat nem túl egyszerű. Ezért nagy örömöt jelent a településen hogy szombaton Fritz Zoltán, Fritz Dorka és Csanádi Gergő felpróbálhatták a pályázat keretében vásárolt öltözékeket. A tendernek köszönhetően elkészülhetett egy könyv is az I. világháborús iváncsai katonákról.

A könyv szerzője anyakönyvi kivonatokat levéltárakban, internetes oldalakat használt fel az anyaggyűjtéshez. Mindemellett a háborús hősök leszármazottjaitól is rengeteg segítséget kapott ahhoz, hogy célját elérje és létrehozzon egy emlékkönyvet azon férfiak emlékére, akik helytálltak, kitartottak és becsülettel küzdöttek.

Bircsák Lajosné a hősöknek állít emléket A nagy háború és Iváncsa c. könyvében

Amit lehet, összegyűjtött

– A hősi halottakról egy-egy oldalt sikerült összeállítanom. Azokat a szempontokat figyeltem, ami akkor vagy azóta is meghatározó lehet. Például abban az időben meghatározó volt a felekezetük, akinél lehetett, kikutattam a születési helyet és időt. A hely annyiból érdekes, hogy Iváncsa a török idő után elpusztult és nagyon lassan épült vissza és az is érdekes kérdés, hogy ezek a katonák honnan települtek ide – mondta Bircsák Lajosné a könyv felépítésével kapcsolatban. Az összegyűjtött adatok között szerepelnek a szülők nevei, ha megtalálható volt a foglalkozásuk, a feleség neve, a katona foglalkozása. Valamint annak érdekében, hogy az utódok a katonákat hozzá tudják kapcsolni a családjukhoz, a történetükhöz, ha lehetett, a szerző feltüntette a hősök gyermekeinek, testvéreinek nevét is.

Számos fénykép is van benne

– Leírtam a katonai adatokat, az alakulatok nevét, a halál helyét és idejét – egészítette ki a lista tartalmát a szerző. Az Iváncsán álló I. világháborús emlékművön nem szerepelt minden katona neve és ahogy Bircsák Lajosné elmondta, a település halotti anyakönyvi kivonatai között sem találták meg minden elhunyt nevét. A leszármazott családoknak köszönhetően viszont számos fénykép is díszíti a könyvet. – Összességében körülbelül 250 fotó került bele. Ebből is látszik, hogy ez egy közösségi alkotás, mert nagyon sokan mozdultak meg a kérésemre – emelte ki a szerző. Dunaújvárosból, Budapestről, Nagyvenyimről is érkeztek képek, a legnagyobb utat viszont az a fotó tette meg, amit az Ausztráliai Magyar Szó főszerkesztője küldött édesapjáról. A négyszáz oldalas kiadvány mintegy 250 katonát mutat be, és a családoktól érkező pillanatképek mellett A falu, ahonnan hadba vonultak című fejezetben a település akkori jellegzetes középületeit is bemutatják.

– Sikerült megszereznünk az egyik hősi halott katonaládáját, aki 19 és fél évesen halt meg az olasz fronton. Benne volt a levelezése, a tölgyfalevél, amit a sapkájára tűzött, amikor a katonai esküt tette és a notesza is – mesélte Bircsák Lajosné a kutatás során megélt szívszorító történetet. A könyv pályázat keretében valósult meg, így vásárolhatták meg a nyomtatót és a fényképezőgépet, ami segítette a munkájukat. Két rendezvényt is tartalmaz a forrás és most sikerült megvásárolniuk három huszárruhát is, amivel szebbé tehetik ünnepeiket, megemlékezéseiket.

A kiadványok már elkészültek, becsomagolva várják, hogy olvasóik kezébe kerüljenek.

Bircsák Lajosné kiemelte, arra készültek, hogy egy nagyszabású, ünnepélyes könyvbemutatót tartanak, amire a járvány miatt eddig nem kerülhetett sor, de így szeretnék a nyilvánosság elé tárni a kiadványt. A szerző elmondta, számára is előkerültek olyan információk, amelyeket eddig nem ismert, így biztos benne, hogy az olvasók előtt is feltár a kiadvány olyan történeteket, amik érdekesebbé, érthetőbbé teszi ezt az időszakot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában