A magyar filmkincs egyedien értékes

2021.04.30. 17:30

Ezeket a filmeket is Fejér megyében forgatták

A Viszkis, a Kincsem vagy a Napszállta című magyar, illetve koprodukcióban készült filmek is megyénkben forogtak a közelmúltban – a Magyar film napján ezeket idézzük fel.

Bokros Judit

Csákberényben a múlt ősszel teljesen helyi produkció készült: a fehérvári Sobor Antal író Perelj, Uram! című kisregényét vitték filmre

Fotó: FMH-Archív

Százhúsz évvel ezelőtt mutatták be nyilvánosan Zsitkovszky Béla és Pekár Gyula alkotását, az első megrendezett magyar filmet A táncz címmel. Ez az apropója annak, hogy a Magyar Filmintézet ezen a napon, vagyis április 30-án ünnepli a magyar filmet.

A táncz dramatizált jeleneteket tartalmazó ismeretterjesztő mozgókép, amelyből csak fotók maradtak fenn.

A Magyar film napjának azonban célja még felhívni a figyelmet az azóta eltelt több mint egy évszázad során készült hazai alkotásokra, azok szereplőire, készítőire, a páratlan magyar filmkincsre. Úgyhogy péntektől számos tévécsatorna és streamingszolgáltató tesz elérhetővé klasszikus és frissebb hazai alkotásokat, hogy egyrészt újranézhessük azokat, másrészt minél több, eddig nem látott, értékes filmmel ismerkedjünk meg.

Fejér megye adottságainak köszönhetően számos forgatás helyszíne volt már mind külföldi, mind magyar filmek esetében. Ráadásul itt van az etyeki Korda Stúdió, ahol komoly nemzetközi produkciók is készülnek.

Csákberényben a múlt ősszel teljesen helyi produkció készült: a fehérvári Sobor Antal író Perelj, Uram! című kisregényét vitték filmre
Fotó: FMH-Archív

A feol korábbi cikkeire alapozva felidézünk párat azokból a forgatásokból, amelyekre az utóbbi években került sor a megyében. Az egyik a Félvilág című tévéfilmhez kapcsolódik, amelyet Szász Attila rendezett, és 2014-ben forgatták a ráckeresztúri Lyka–Brauch-kastélyban. A többszörösen díjazott alkotás sztorija megtörtént eseményeken alapul, és az 1914-ben, a budapesti Vízivárosban meggyilkolt közismert kurtizán, Mágnás Elza utolsó napjait mutatja be.

A székesfehérvári Burján Zsigmond 2015-ben forgatta Székesfehérváron, valamint Várpalota mellett a Csak még egyszer előre! című történelmi játékfilmjét, amely témáját tekintve is helyi vonatkozású. A 2016-ban bemutatott film rendezőjeként, forgatókönyvírójaként is operatőreként is jegyzett Burján személyes sorsokon keresztül mutatja be az alkotásban a székesfehérvári 17-es honvéd gyalogezred történetét, a Nagy Háború megpróbáltatásait. A rendező azóta már a második játékfilmjén dolgozik, amelynek a Szétszakítva címet adta.

A 2016-os évhez még két szuperprodukció is kötődik: az egyik Herendi Gábor rendezésében a Kincsem, amely a híres magyar ló történetéből indul ki. A filmet Dégen forgatták, és a Festetics-kastély homlokzata többször is feltűnik a képkockákon, de a hollandi ház szintén látható, csak szürkében, és állítólag néhány „istállót” is felépítettek ideiglenesen a jelenetekért.

A Rododendron című filmet Csákvárnál forgatták, képünkön Cserhalmi György és Gáspár Tibor az egyik jelenetben
Fotó: FMH-Archív

A másik az Antal Nimród által rendezett A Viszkis, amely Ambrus Attila, vagyis a „Viszkis rabló” történetén alapul. A filmben van egy jégkorongmérkőzés, amelyet Székesfehérváron, az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban vettek föl, és a fehérvári csapat tagjai is szerepeltek.

Meg kell még említenünk az Oscar-díjas Nemes Jeles Lászlót, aki a Napszállta (Sunset) című filmjét rögzítette Székesfehérváron, Iszkaszentgyörgyön és Dégen.

Aracsi Norbert fehérvári filmes Elfelejtett nemzedék címmel II. világháborús filmet forgatott 2019-ben a Pákozdi Katonai Emlékparkban
Fotó: FMH-Archív

Csákváron nemrég, 2019-ben forgatták a Rododendron című alkotást, amely a rendszerváltás körüli időket idézi meg két ügynök és egy áldozat szereplésével. A főbb szerepekben Cserhalmi György, Gáspár Tibor és Görög László látható.

Csákberényben pedig tavaly ősszel volt forgatás a Sobor Antal Perelj, Uram! című kisregénye alapján készülő filmhez, amely még ezután kerül majd a nézők elé, Ítélet és kegyelem címmel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában