Csináltattak maguknak igazi mezőföldit, mezőségit

2021.03.10. 07:25

„Nagyon szeretnénk, ha Nagykarácsonyban is megvetné a lábát a néptánc!”

Kétmillió 650 ezer forint támogatást nyert el a Nagykarácsony Testvértelepüléseiért Egyesület, azaz a NaTe a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) civil pályázatán.

Majer Tamás

Szekeres Béláné és társai múltat és jövőt is teremtenének

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A Kárpát-medencei együttműködést mint a határon túli magyarsággal kapcsolatos nemzetközi tevékenységet végző egyesület – ahogy arról már mi is írtunk – az erdélyi Homoródkarácsonyfalván, a horvátországi Kórógyon és a kárpátaljai Beregardón élő magyarokkal is jó kapcsolatot ápol.

Otthon, Nagykarácsonyban is „építkeznek”. – Szívügyünk lett a hagyományőrzés! – fogalmazott Szekeres Béláné Erzsébet, a NaTe vezetője. – Nagykarácsonynak igazán nincs is nagy hagyománya, ez egy telepes falu. Az itt élők több mint fele Heves megyei származású felmenőkkel bír, onnan jöttek el a földosztás reményében – mondta. – Tehát óriási nagy hagyományaink nincsenek, de ami van, azt meg szeretnénk őrizni.

Az említett, nyertes pályázatuk címe beszédes: Nagykarácsony múltja, jövője a jelenben a kezünkben! – 2021! Múltat Teremtünk!

– Szépen fölnövünk a feladathoz, azt gondolom. Nagyon ötletesek vagyunk – mondta el az egyesületről szólva Erzsébet –, mindent próbálunk megfogni, és van, amikor a dolgok találnak meg bennünket. Nagyon jó viszonyban vagyunk a helyi Vadvirág Nyugdíjas Klubbal és Nagykarácsonyi Ifjúsági Klubbal, a helyi vállalkozókkal, emberekkel – sorolta.

Szekeres Béláné és társai múltat és jövőt is teremtenének
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Az elmúlt években rendre megtartották a faluban az április 24-i magyar népviselet napját; egyszerű ez, népviseletbe kell bújni ilyenkor legalább egy út erejéig. – Mi úgy belelkesültünk, hogy csináltattunk magunknak mezőföldi népviseletet! Táncolni még nem tudunk, de ruhánk már van! Be tudjuk vonni a falu népét. Nemcsak mi páran, a NaTe tagjai, hanem több mint negyvenen vonultunk végig az utcán azon a napon – idézte föl.

Időközben még egy garnitúra népviseletet készíttettek maguknak: mezőségi ruhákat. Így a saját tájegységük, a mezőföldi ruhák mellett, sok nagykarácsonyi ház szekrényében vannak már erdélyi, mezőségi népviseletek is. Elő fognak kerülni onnan! – A néptáncot szeretnénk megszerettetni kicsivel, naggyal – mutatta föl a friss NEA-pályázat egyik legfontosabb célkitűzését. – Szeretnénk, ha Nagykarácsonyban is megvetné a lábát a néptánc!

Minden bizonnyal a régi művelődési házból lett kultúr lesz majd a táncalkalmak helyszíne. Tárgyalásban állnak két táncművésszel, Szabó Dániellel és Boros Bettinával, ők lehetnek majd az oktatók. Havi két próba, egy táncház, ez a terv.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában