Fehérvári szép versek – Új kötetet állított össze Bobory Zoltán

Milyen gazdagok vagyunk! Erre gondoltam abban a pillanatban, amikor lapozgatni kezdtem a kötetet. S mindez megerősödött bennem, amikor elolvastam a műveket. Ráadásul a névsor bővíthető. Hiszen a „tizenötök” a Vörösmarty Társaság és a Vár folyóirat szellemi köreihez köthető alkotók, ám vannak jeles életművel rendelkező szerzők többen is.

Itt, Fehérváron például Gellén-Miklós Gábor és Németh J. Attila, s hogy a megyére gondoljunk, ott sem feledkezhetünk meg a megyeszékhelyhez is kötődőkről, így a velencei Iancu Lauráról, a bakonycsernyei Simek Valériáról, a lovasberényi Heiter Tamásról (ő a korábbi antológiákban szerepelt), a soponyai Káliz Sajtos Józsefről. A kevésbé ismert fehérváriak közé tartozik az épp most 80 éves Drotleff Zoltán vagy a nála fiatalabb Schrenk Éva.

A nevek után essék szó a kötetről! A kétségtelenül sokszínű összeállításról, melynek szerzői számos országos folyóirat szereplői, és többségük egy vagy több önálló kötettel rendelkezik. Utóbbiak, a „nagy öregek” hozzák formájukat, tudatosan építik életművüket, bár nagy fordulatról egyikőjük esetében sem beszélhetünk. A színvonal egyenletesnek mondható, a hangvétel sokszínű.

Lukácsy József az előszóban többek között arról ír, hogy szemben a posztmodern költőkkel, a mieink másmilyen verseket alkotnak. „…Olyanokat, amelyek szerkezetükben és formájukban, szavaik és soraik rímszerű megfeleltetésében és együtthangzásában, valamint üzenetük átélhetőségében, egyediségében, egyszerre kortárs és a hagyományokat korszerűen újrafogalmazó és megőrző irodalmi alkotások…” Mindehhez hozzátehetjük, hogy a megújító szándék tekintetében itt is fölfedezhetjük akár a posztmodern hatásokat is, mint ahogy sokszor láthattuk annak idején az avantgárd frissítő hatásait egyébként klasszikusnak mondható életműveknél, akár József Attila, Radnóti vagy Illyés esetében.

Általában azt is elmondhatjuk, hogy az antológia szerzői saját léthelyzetüket fogalmazzák meg, hol kötött formában, de igen gyakran szabadversekben is. A Balajthy-féle szonett éppúgy jelen van, mint a Gál Csaba- és Koch-féle, központozást nélkülöző intellektuális versbeszéd.

Az is jellemző, hogy a rossz közérzet kifejeződéseit találjuk meg, s ebben a belső, lélektani küzdelemnek a példái is gyakoriak. Ez utóbbi tekintetben a legmeglepőbb talán az antológia új szereplőjének, a közben már első kötetével is meglepetést okozó Tornyai Gábornak a jelenléte. A sokunk által tisztelt „Torony atya”, a székesfehérvári Öreghegy plébánosa kétségkívül új arcát mutatja verseivel. A mindig derűs egyházi ember lírája éppen azt tárja elénk, hogy a felszín mögött milyen drámai küzdelem zajlik. A Magambazárt poklom pl. így kezdődik: „Uram, roppant erőddel tépd ki belőlem a szívem! / Vérző cseppekkel tartsd markodban, / Hogy ne bennem feszüljön!…” S ez a hangütés meghatározza a többi megszólalást is. Már-már zsoltáros, másrészt a természetet is finoman ábrázoló stílusban egészen addig, hogy „minden hiábavalóság”.

És vannak az antológiában katartikus pillanatok is, gondoljunk csak Pálfalvi András Mama-versére. Érdekes ugyanakkor, hogy a Tornyaiéhoz hasonló világképű Szegedi Kovács Györgynél a hiten alapuló versekből inkább árad a harmónia.

Persze a harmónia-vágy a többieknél is fölfedezhető. Az útkeresés, a pillanatnyi közérzet rögzítése nem különben. Marko Strojko metaforikus nyelvezete szerint a világ nem más, mint „egy véget nem érő rémálom”, Káldi Zoltánnál „eljött a fattyak kora”, Hady Nikolettnél pedig „Széthullott álmokból, megsárgult szavakból / Örök rabság hálója éled…”

A gyötrő kérdések sem maradnak el, és ezekre próbálják költőink megadni a választ. Úgy, ahogy érdemes. Prax Levente öntudatos verskezdésével önmagának emeli magasra a mércét: „Mikor megszülettem, / Rögtön táltos lettem…”

A már jelzett istenes líra persze kitermeli az imádságjellegű költeményt is (Bartal Klára: Jézus, Bobory: Adj Uram!), de más esetekben, kimondatlanul is ott van ez a szellemi hátország. És itt vannak László Zsolt nagy lélegzetű versbeszédei, P. Maklári Éva szenvedélyes sorsversei, Saitos Lajos tömör vallomásai.

Így, együtt, ha nem is teljes, de a teljességre törekvő az összkép. Nincs összevetésem más régiók hasonló számadásaival. Abban viszont bizonyára nincs túlzás, hogy ebben az embert próbáló időben ez a könyv az áldozatvállalás szép példája. Szűkebb hazánk egyik értékfelmutatása.