Objektíven keresztül

2020.10.10. 15:30

Kreatív energiáit látványos videókba öli a fehérvári Monhalt Ákos

Helyi arcok sorozatunk legújabb szereplője a székesfehérvári hobbivideós, akinek munkáiról a kreativitás és a profizmus tükröződik az első snittől az utolsóig.

Elekes Gergő

Monhalt Ákos sok filmes műfajban kipróbálta már magát,

Fotó: Kovács Zoltán

Gyorsan tisztázzuk az elején: fotósként vagy videósként kell inkább tekinteni Rád?

Alapvetően hobbivideósnak tekintem magam. Pécsen a főiskolán filmelmélet, filmtörténet szakon végeztem, ám ahogy a neve is mutatja, ez inkább szólt a könyvek olvasásáról, mintsem gyakorlatról, utóbbit saját magam kezdtem el űzni. A művészi érzék anyai, illetve nagyszülei vonalról jön, nagyapám zenélt (én is zongorázom), édesanyám fest, a filmezés előtt gyerekként pedig képregényeket is rajzoltam. Mivel az is történetmesélésen alapul, innen már egyenes út vezetett a mozgókép felé. Eleinte játékfilmeket készítettem, szabadidőmben fogtam a barátaimat és egy ötlet alapján kimentünk valahová filmezni.

Rendeztem aztán pár dokumentumfilmet is, melyet főként helyi televíziók játszottak, nagyjából egy évvel ezelőtt pedig felfedeztem magamnak a time-lapse műfaját, ami azonnal megtetszett.

A fotózás nem igazán vonz.

Szerkesztőségünkhöz is eljutott az a videód, amely a csillagos ég alatt nyugvó Fejér megyei látványosságokat mutatja be. Miért csillagos ég alatt, miért ezek a helyszínek?

Az első perctől kezdve az volt a koncepció, hogy Fehérvárról és környékéről egy csillagvideót készítsek. Tudtam, hogy a fényszennyezés miatt ez nem kivitelezhető akárhol, ezért is választottam olyan helyszíneket, amiknél ez a jelenség nem annyira észlelhető. Emiatt kerültem a belvárost, és távolabbi helyszíneket kerestem. Szerettem volna, hogy a már jól ismert helyszíneken túl elhagyatottabb, kevésbé populáris lokációkat is bemutassak. Így jutottam el például a börgöndi laktanyához. Szeretem az ilyen kísértetjárta helyeket. Mindemellett azért célom volt az is, hogy egy-két nevezetesség is bekerüljön a videóba, mint például az Aranybulla Emlékmű vagy a Milleniumi emlékmű.

Time-lapse videó készülhet fotókból és videóból is. Te melyik technikát alkalmaztad?

Mindkettőt, mivel fény tekintetében a videónak megvannak a korlátai, míg egy fényképnek nincsenek. A hosszú záridőn múlik minden. Egy tükör nélküli fényképezőt, illetve egy sportkamerát használok, melyek főként videózásra lettek kitalálva, de bebizonyosodott, hogy a time-lapse-nél is tökéletesen használhatók. Ilyenkor leteszem a gépet, és beállítom, hogy mondjuk 1 óra alatt készítsen 100 darab fotót. Ezekből a képekből aztán a számítógépen összeállítom a videót, amibe egy-két helyen digitálisan bele is nagyítok a látvány érdekében. A fehérvári videóban látható pár apróbb mozgás is, ezek viszont nem digitálisak, hanem egy motoros kameramozgató eszköz, úgynevezett slider segítségével készültek. Az egész mű forgatása nagyjából 10-12 éjszaka alatt történt, volt, hogy egyszerre rögzített mindkét kamera. Nem vagyok fotós, videós szemszögből akartam az első pillanattól kezdve egy misztikus, szép éjjeli videót készíteni a koronázóvárosról és környékéről, nem pedig véletlenszerű fotókat összeállítani egy kisfilmmé.

Kisfilmekkel, dokumentumfilmekkel kezdtél, most time-lapse alkotásokat készítesz. Megmaradsz az utóbbinál, vagy tovább keresed az utad a műfajok között?

A pályám kezdete óta több tucat videót forgattam. Amikor kisfilmeket készítettem, több filmkészítő táborban is részt vettem, ahol neves filmes szakemberekkel dolgozhattam együtt. Csináltam horrorparódiát, thrillert, amit csak lehetett. Ez azonban egy jó ideje abbamaradt, és őszintén szólva nem is hiányzik annyira. Családos ember vagyok, dolgozom is, és se a tárgyi feltételek, se a filmezéshez szükséges társak nincsenek meg ahhoz, hogy komolyabb fikciós munkák kerülhessenek ki a kezem alól. Néha csinálok egy-két drónvideót, valakiről vagy valamiről promo felvételt, de most úgy érzem, hogy a time-lapse-ben tudom a leginkább kiélni magam és a kreativitásom.

Jártál fesztiválokon a korábbi munkáiddal?

Mikor még a barátaimmal filmeztem, készítettem egy kisfilmet egy falusi családról, amivel számomra is meglepő módon több díjat is elhoztam. Ez volt a Rácegresi mesék című mű. Ezt követően még egy alkotással, a Reality Star cíművel (ami tekinthető akár a rácegresi egyfajta folytatásának is) indultam még fesztiválon, de aztán többé soha. Nem igazán vonzott ez a világ, sőt, még magát a filmezést is abbahagytam 1-2 évre, játékfilmet pedig azóta sem nagyon készítettem.

Mi volt az eddigi legkülönlegesebb munkád?

Talán a time-lapse videók. Hiába több napi éjszakázás eredményei, a végeredményt látva megérte a hideg éjszakákon fagyoskodni. Picit magamnak is csináltam őket (a fehérvári a második, előtte egy Tolna megyei videó is készült, Ákos innen származik), de nagyon örülök neki, hogy a nézők tetszését is elnyerte, mert az embernek azért szüksége van a visszacsatolásra. Azt is sikerként éltem meg, amikor a barátokkal a Rácegresi mesék előtt csináltunk valamit, ami másoknak is tetszett.

Amire büszke vagyok még, az egy dokumentumfilm egy kedves író barátomról, aki egyben a magyartanárom is volt. Ő a fehérvári körökben is ismert Horváth Lajos, akivel nem sokkal a halála előtt még sikerült elkészítenem az alkotást.

A filmgyártás során van kedvenc részfolyamatod?

Nagyon szeretek vágni, de nem nevezném favoritnak, mivel a filmezés minden percét kedvelem. Számomra az a lényeg, hogy alkothassak, hogy valami olyat hozhassak létre, amiben látok fantáziát. Dolgoztam kisebb tévéknél, de pont azért jöttem el onnan, mert nem volt kreatív, inkább egy szalagsori munkának érződött az egész.

Monhalt Ákos sok filmes műfajban kipróbálta már magát,
Fotó: Kovács Zoltán

Mik a terveid a jövőre nézve?

Time-lapse videókat mindenképp szeretnék még készíteni, bár valószínűleg csak jövőre. Emellett nemrégiben egy drónt is vásároltam, amit most tanulok, videózásra szeretném őt is bevetni, hiszen egy olyan perspektívát nyújt, amit egy földi kamera nem tud. A cél pedig, hogy közben kialakítsam a saját stílusjegyeimet is a művekben.

Kapcsolódó cikk:

[embed]https://www.feol.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/gyonyoru-ejszakai-time-lapse-video-keszult-fejer-megye-szepsegeirol-4298201/[/embed]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában