számíthatnak rájuk

2020.10.08. 07:15

Határon túliak műveiből olvastak fel a Vörösmarty Társaság tagjai

Határon túli magyar írók, költők műveiből olvastak fel szerdán a Vörösmarty Társaság tagjai a Határon Túli Magyar Irodalom Napjai keretein belül. Legtöbben nem tudtak személyesen eljönni az eseményre, de műveikkel képviseltették magukat. „Fontos, hogy írótársaink érezzék, ebben a helyzetben is számítunk rájuk” – fogalmazott Bobory Zoltán, a társaság elnöke.

S. Töttő Rita

Lőrincz P. Gabriella költő is személyes meghívást kapott a Bobory Zoltán elnök vezette rendezvényre, beszélgetésre

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Huszonegyedik alkalommal, a Vörösmarty Társaság az idei évben is megrendezte a határon túli magyar írók, költők találkozóját, azaz a Határon Túli Magyar Irodalom Napjai programját az Öreghegyi Közösségi Házban. Ám a járványhelyzet miatt rendhagyó előadásra került sor most szerdán. Bobory Zoltán, a társaság elnöke elmondta: – Ha személyesen nem is, de a műveik által a legtöbb szerző itt tud lenni – fogalmazott az elnök, hozzátéve, hogy számos alkotó művéből felolvasnak a program során a társaság tagjai. Így például elhangoztak részletek a felvidéki Zirig Árpád és Száraz Pál műveiből, a délvidéki Tari István írásából, valamint a kárpátaljai Vári Fábián László verseiből.

Lőrincz P. Gabriella költő is személyes meghívást kapott a Bobory Zoltán elnök vezette rendezvényre, beszélgetésre
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Számos határon túlról származó alkotó már Magyarországon él, így közülük többen személyes meghívást kaptak a rendezvényre: így például Türei László István, Finta Éva, Szilágyi Kinga Magdolna, Ianci Laura és Lőrincz P. Gabriella is. Bobory kiemelte: – Nagyon fontos nekünk ez a találkozó, egyrészt a több mint két évtizedes kapcsolatok miatt, másrészt pedig azért is, hogy a határon túli írótársaink érezzék, hogy ilyen helyzetben is számíthatnak ránk és számítunk rájuk!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában