A megye határain túlról is érkeztek a találkozóra

2020.09.25. 15:44

Hagyományőrzés mesterfokon Sárosdon

A kézműves egyesület az idén már kilencedik alkalommal rendezte meg a Sárosdi Kézműves Találkozót, melyre legalább harminchét településről érkeztek vendégek.

Kecskés Zoltán

Az érdeklődők megismerkedhettek a különböző fortélyokkal

Fotó: Bényei Gábor

A Sárosdi Kézműves Találkozó története immáron kilenc évre nyúlik vissza, melynek egyértelmű célja a kézműves hagyomány éltetése és átmentése az utókor számára. Nagy öröm, hogy ebben a járványügyi helyzetben is sikerült megrendezni a ma már országos hírű rendezvényt, hiszen voltak itt Szécsényből, Oroszlányból, Budapestről, Kunszentmiklósról, Soltról, míg a megyéből Dég, Lajoskomárom, Sárkeresztúr, Sárszentágota, Seregélyes, Szabadegyháza, Adony, Bicske, Kisláng, Mezőszilas, Szabadbattyán, Soponya, , Kulcs, Besnyő, Zámoly és Sárbogárd, is képviseltette magát többek között. Közel 37 település kézművesei, kézműves közösségei, népdalkörei és néptáncegyüttesei randevúztak tehát a sárosdi községben – tudtuk meg Takács Istvánné Erzsébettől, a Sárosdi Kézműves Egyesület elnökétől, aki az örömtől meghatódva elmondta, hogy mekkora öröm számára, hogy évről évre egyre többen vannak!

– 2012-ben egy kisebb kiállítással kezdődött a kézműves ház udvarán ez a meseszerű történet Sárosd és a környékbeli falvak részvételével, ma pedig már elő kell vennem a papírt, hogy a résztvevőket fel tudjam sorolni, még így is előfordul, hogy kimarad egy-egy település. A kézműves találkozóval a népi hagyományokat és értékeket szeretnénk mindenki számára elérhetővé tenni. A kiállítást és vásárt bemutatók színesítették, az érdeklődők megismerkedhettek a különböző fortélyokkal, kipróbálhatták kreativitásukat, kézügyességüket. Hihetetlen nagy boldogság, hogy a fiatalok is nagy lelkesedéssel kapcsolódtak be a foglalkozásokba és alkottak a maguk kedvére és mások örömére, és ezáltal a résztvevők megismerkedhettek egymással, megmutatták munkáikat, megosztották tapasztalataikat, ötleteiket. A felhozatalban volt fafaragó, faműves, foltvarró, festő, gyöngyfűző, hímző, horgoló, juhász, kosárfonó, népihangszer-készítő, szövő és így tovább.

Az érdeklődők megismerkedhettek a különböző fortélyokkal
Fotó: Bényei Gábor

A színes programok és foglalkozások mellett a közönségnek komoly feladata is akadt. Negyvennégy közönségdíjra benevezett alkotás közül kellett kiválasztani a számukra legszebbet úgy, hogy minden kézműves csak egy alkotással nevezhetett. Idén két mestert is díjaztak.

– Filotás Melinda (Zámoly) egy gyönyörű szép élethű zsiráfot horgolt, amely valamennyi érdeklődőt ámulatba ejtett, akárcsak Zsoldos Árpádné (Lajoskomárom) könyvszobrász remekműve, így nem véletlen, hogy ők kapták a legtöbb szavazatot.

Az egyesület elnöke végül kiemelte, hogy népi kismesterségek mellett ugyanúgy fontosnak tartják néptánc- és népzenei kultúra népszerűsítését és továbbadását. Ez idén, a megfelelő egészségügyi szabályok betartása mellett, ismét megvalósulhatott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában