Legújabb darabjuk októberben látható

2020.08.29. 07:15

Megnyitották az évadot a balettosok is

Évadnyitó társulati ülést tartott a Székesfehérvári Balett Színház, ahol az őszi tervekről is szó esett.

FMH

A Művészkaraván részeként Fehérvár utcáin is felléptek. Képünkön Cristina Porres Mormeneo Fotó: FMH-archív (FG)

Fotó: Fehér Gábor

Cser-Palkovics András polgármester beszédében köszönetet mondott a balettszínház tagjainak a karantén idején tanúsított a türelmükért, valamint a Művészkaravánon való részvételükért, hogy előadásaikkal az otthonaikba zárt fehérvári emberek arcára mosolyt, szívükbe örömet csaltak. A városvezető köszönetet mondott a szakminisztériumnak és az államnak, hogy első pillanattól kezdve támogatták a színház megalapítását. A társulat eddigi és újonnan érkező tagjait is köszöntötte. A társulat vezetője, Egerházi Attila elmondta, a karanténidőszak után a munkát ott folytatja a társulat, ahol abbahagyta: a nyár folyamán meghívásra felléptek a siófoki Kálmán Imre Kulturális Központban, a kápolnásnyéki Csajághy Laura Színpadon és a Székesfehérvári Királyi Napokon, ahol már a következő bemutatójukból is ízelítőt adtak.

A Művészkaraván részeként Fehérvár utcáin is felléptek. Képünkön
Cristina Porres Mormeneo Fotó: FMH-archív (FG)

A 2020/21-es évad kapcsán kiemelte, hogy a legújabb darabjukat, a Carmen című előadást a tervek szerint 2020. október 21-én láthatja a közönség a Vörösmarty Színházban. A produkció háromrészes: a Carmen cselekményes balett, táncdráma és az Arrhythmia táncvers, táncnovella, melyek Egerházi Attila koreográfiái, valamint a Szeszély, amelynek koreográfusa a világhírű svéd táncművész és koreográfus, Alexander Ekman. A próbákat Ekman betanító balettmestere, Mathilde van de Meerendonk vezeti. Az új bemutatók mellett ismét lesz Diótörő decemberben, valamint Valentin-napi csomaggal is készülnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában