Fehérvári kultúra

2020.08.23. 12:09

Igényes zenék ingyen, három napon át – megkezdődött az Alba Regia Feszt

Szombaton a fehérvári, Feketehegy-Szárazréti Közösségi Ház szabadtéri színpadán startolt el a rendezvény.

Bokros Judit

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A nagy hagyományú, hét évvel ezelőtt újjáélesztett jazz fesztivál főszervezői, Mits Gergely, a Kodolányi János Egyetem Művészeti Tanszékének vezetője, valamint Vörös Tamás zenész, a Hang-Szín-Tér Művészeti Szakgimnázium művészeti igazgatója köszöntötték a délutáni hőségben jelenlévő zenebarátokat.

Kicsit kitértek a szervezés nehézségeire, a zenei szféra jelen helyzetére, s hangsúlyozták: a rendezvénnyel is szeretnék támogatni a magyar zenészeket, valamint az utánpótlást biztosító iskolákat. Ezért szerepeltetnek fiatal, tehetséges pályakezdőket is, például a Hang-Szín-Tér iskolához köthető D.A.M Triót. Ugyancsak lényeges azonban a Fehérvárról elszármazott művészek jelenléte.

Mits Márton saját formációjával, a Mits Jazz Banddel zenélt Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

E szavak után csapott a húrok közé a D.A.M Trio, s a fiatalok igen jól szóltak.

A szombati nap szereplője volt még a Mits Jazz Band, a Shinterz., valamint a Nene.

A vasárnap is szép felhozatalt ígér: a Bágyi Balázs New Quartet mellett fellép a Birta Trió, Kovács Alíz és a Wonder Wave, Elsa Walle és Winand Gábor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában