tovább emeli majd a díj jelentőségét

2020.07.17. 14:34

Maradandót alkot: Csonki István a Velencei-tóért díjazottja

Az első nyéki sörfesztivál, valamint az ehhez kapcsolódó sörmanufaktúra megnyitójának napján adták át a Velencei-tóért díjat a kápolnásnyéki Halászkastélyban.

S. Töttő Rita

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Az idei évben a velencei-tavi turisztikai évadnyitó egybeforrt a nyéki sörmanufaktúra átadásával és az első nyéki sörfesztivállal. Az esemény nyitányaként Kazai Viktor, a Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány elnöke a második alkalommal átadott Velenceitóért díj kapcsán elmondta: – Egy díjat nemcsak alapítói minősítenek, hanem azok is, akik kapják. A mai napon is olyan személy veszi át, aki tovább emeli majd ennek a díjnak a jelentőségét. Az elmúlt egy év turisztikai fejlesztései körében állami támogatással elkészült a Vörösmarty Emlékház rekonstrukciója, parkjával együtt, sikerült létesíteni egy egyedülálló szabadtéri színpadot, korszerű technikával. Ezeknek megvalósításában két fontos szereplő vett részt: Tessely Zoltán és L. Simon László országgyűlési képviselő, akiknek köszönöm az előremozdító közös munkát – fogalmazott köszöntőbeszédében, majd hozzátette: cél a velencei-tavi térség pozicionálása a magyarországi turisztikai térképen. Az alapítvány működésének egyik fő célja is ez: a Velencei- tó térségének turisztikai fejlesztése, melynek középpontja a Velencei-tó. – Amely – fogalmazott az elnök – nem egyszerű tó, abból a szempontból, hogy folyamatos és nagy odafigyelést kívánó beavatkozásokat igényel ahhoz, hogy megfelelő vízminőséggel, körülményekkel fogadhassa az ideérkezőket. Köszönet azoknak, akik ebben a szakmai munkában részt vesznek.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzáfűzte: – Ez a közösség és környék évszázadok óta szoros kapcsolatban él a Velencei-tóval, amely több százezer ember számára kínál kikapcsolódást és pihenést. Ezért értékes az alapítvány munkája, a tó újjáéledése és a turizmus fellendítése, amely mindenképpen olyan cél, amit támogatni érdemes. Ezért is mondunk köszönetet Csonki István díjazottnak, akiről látjuk, alkotó személyiségével, profizmusával milyen sokat tett a térségért – fogalmazott a miniszter, ezzel már el is árulva, hogy az idei évben a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója, a velencei-tavi partfal-rekonstrukciós projekt irányítója kapta a Velencei-tóért díjat.

 

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

- A vízminőség javítása és a természetközeli állapotok megőrzése a legújabb olyan küldetés, amelyben az igazgató fontos szerepet vállal, s amelynek eredményei már láthatók. A megújult szakaszok már most egészen más minőséget képviselnek, mint a régi idők vasbeton világa. Büszkék vagyunk arra, amit sokak közös gondolkodásával sikerült elérni, az Országgyűlésben dolgozók pedig sokat tettek azért, hogy legyen ehhez kapcsolható forrás. Cél ugyanis, hogy a hagyományos strandolás megújítása mellett olyan tereket is létre lehessen hozni, amelyek a minőségi turizmus mellett szólnak. Ráadásul idén többen fognak nyaralni itthon, hiszen ez ma a legbiztonságosabb formája a kikapcsolódásnak – mutatott rá Gulyás Gergely. A díjat idén tehát Csonki István, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója vehette át az ünnepségen – elismerve ezzel a tó fejlesztéséért és gazdasági felemelkedéséért végzett kitartó és maradandó tevékenységét.

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Az ünnepélyes díjátadót követően került sor drMáriás „Cecília for president!” című kiállításának megnyitójára, amelyet a nagyközönség is megtekinthet a Halász-kastélyban. A nyéki sörmanufaktúra is ezen a napon nyitotta meg kapuit, mégpedig az első nyéki sörfesztivál keretében. A két esemény össze is függ: drMáriás festményei díszítik azokat a söröket, melyeket a Nyéki Sörfőzde pénteken mutatott be a nagyközönségnek. Belatiny Artúr velencei-tavi pezsgőgyáros munkásságát követi az a turisztikai látványosságnak is beillő manufaktúra, melyet Rákossy Balázs európai uniós ügyekért felelős államtitkár, valamint Tessely Zoltán országgyűlési képviselő nyitott meg. Az időjárás kedvezett az eseménynek, így sor kerülhetett a Tudósok koncertjére, de megkóstolhatták a fesztiválozók az új nyéki búza-, apa, barna, ipa, meggyes és világos söröket is.

A manufaktúra megnyitása után az érdeklődők is megkóstolhatták az arany nedűt Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában